Stephen Thompson stílusváltást ígér a Darren Till elleni vereség után!
MMA

Stephen Thompson stílusváltást ígér a Darren Till elleni vereség után!


Ha a dolgok picit másképp alakulnak, Stephen Thompson már a UFC váltósúlyú bajnoka lenne, 11 meccses győzelmi sorozattal a háta mögött. A valóság azonban az, hogy utóbbi négy összecsapásából, mindössze egyszer diadalmaskodott, két vereség és egy döntetlen mellett…

A „Csodafiú” remekül menetelt, egészen a címmérkőzésig, ám ott először egy döntetlent vívott Tyron Woodleyval, majd a visszavágón – minden idők egyik legunalmasabb meccsén – pontozással kikapott. 2017 novemberében legyőzte ugyan Jorge Masvidalt, ám Darren Till ellen ismét ő állt a döntés rosszabbik végén (a meccs izgalom faktorát inkább hagyjuk…).

Lehet vitatkozni, hogy Thompson megnyerte-e ezeket a bunyókat, vagy sem, ám az érintett úgy döntött, többé nem engedi, hogy a bírók döntsék el a meccseit:

„A legutóbbi harcom után beszéltem a csapatommal erről. Mindig van valami, amin csiszolni kell, de változtatunk pár dolgon. Sok technikán dolgozunk, amiket aztán nem használok a harcban. Csak arra jók, hogy az ellenfeleket találgatásra kényszerítsem. Az utóbbi vereségeim vitathatók voltak, többet kell tennem. Nem adhatom a bírók kezébe a döntést.”

A váltósúlyú ranglista negyedik helyezettje nem vállal túl sok kockázatot a ketrecben ez biztos. Karatéra épülő stílusa miatt inkább a kontrabunyót preferálja, és az esetek túlnyomó többségében nem vállalja magára az agresszor szerepét. Ez is változni fog a jövőben:

„Néha az emberek azt mondják: Menj oda, szorítsd össze a fogaid és üss. Ez soha nem volt az én stílusom, de agresszívabbnak kell lennem, a kontrázás helyett. A bunyóm több aspektusán is dolgoznom kell még. Akikkel harcolni fogok, mind ezt gondolják majd: ’Ez a srác nem bírja az agresszív harcot, a nyomást.’ De ezentúl nem hagyom a bírókra a döntést. Persze mondhatok itt akármit, be kell menjek a ketrecbe, és ott megmutatni.”

Thompson jelenleg a Darren Till ellen szerzett térdsérülésből igyekszik felépülni, utána pedig újra a 170 fontos öv lebeg a szeme előtt. Visszatérésére 2018 vége felé számíthatunk, remélhetőleg egy olyan győzelemmel, mint amilyen a Jake Ellenberger, Robert Whitteaker, vagy a Johny Hendricks elleni volt.

„Olyan technikákon fogok dolgozni, amikkel befejezhetem az ellenfeleim, és bármikor használhatók a harc során. Fejleszteni fogom a birkózásom és a jitsum, és ki tudja, talán a következő meccsemen már láthatjátok is ezeket. Természetesen eddig is dolgoztam rajtuk, ám a ketrecben nem mutattam meg. Sokkal képzettebb és komplexebb harcos vagyok, mint az emberek gondolják.”

Lesz markáns változás a „Csodafiú” bunyójában? Vagy maradunk a szoros pontozásoknál?

Az irány mindenesetre jó, már csak meg kell valósítani!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá