Szombaton végre valahára összeengedik a ketrecben a két ősi ellenséget, Wanderlei Silvát (35-12-1) és Chael Sonnent (28-15-1). Már lezajlott a meccs előtti utolsó sajtótájékoztató, ahol a két fél farkasszemet nézett egymással. Scott Coker, a Bellator feje állt közéjük, meg ott voltak még egy csomóan, hiszen szinte biztos volt, hogy a tettlegességig fajul a nem túl barátságosnak ígérkező szeánsz.
Így is lett, Wanderlei nem bírt a vérével, és meglökte Chaelt:
Sonnen saját magát hibáztatja a történtekért, azt mondta, hogy látnia kellett volna előre, hogy Silva erre készül.
"Nem hiszem el, hogy már megint bekajáltam. Mindig ez van, amikor túl közel engedem magamhoz, mindig csinál valamit."
Wandy és Chael 2014-ben, a The Ultimate Fighter 3 egyik felvételén verekedett össze egymással, elég brutálisan, akkor Sonnen volt, aki megtette az első lépést, és ellökte magától Wandy-t. Silva azt mondta, a mostani lökéssel csak törleszteni akarta a régi számlát.
"Ugyanezt csinálta velem Brazíliában. Akkor ő lökött először. Én csak visszaadtam a kölcsönt. Még nem vittem le a földre, ahogy azt ő tette meg velem akkor, de a ketrecben megteszem majd ezt is."
Szólj hozzá