Sonnen: Lesz Floyd Mayweather vs. Conor McGregor meccs
MMA

Sonnen: Lesz Floyd Mayweather vs. Conor McGregor meccs


Az Amerikai Gengszter egy „jegyszedőre” hivatkozva a Twitteren választ adott a Nagy Kérdésre. A válasz pedig nem „42”, hanem „Igen”. Conor összecsap Floyddal. Tuti.

Chael Sonnen híres arról, hogy – Mystic Mac-hez hasonlóan – előre megjósol dolgokat. Folyton figyeli azt a bizonyos üveggömböt, ami egy hete azt súgta neki, hogy lesz McGregor-Mayweather bunyó.

Ezt írta ki a Twitterére:



Sonnen egy jegyirodánál dolgozó emberre hivatkozva most megerősítette a jóslatot, podcastjában pedig a következőket mondta:
“Valamiért mindkét fighter azt mondta, hogy meg fognak küzdeni egymással, de eddig egy riporter sem jelentette ezt be hivatalosan. Most viszont van egy infóm egy embertől, akinek jobban lehet hinni, mint a riportereknek. Egy olyasvalakiről van szó, aki egy jegyirodánál dolgozik, ahova már be is küldték a konstrukciót.”

A „konstrukció” itt azt jelenti, hogy már megvan, hogy fog kinézni a kártya, kitűzték az időpontot, és már tudják azt is, hogyan rendezik el a csarnok belső tereit a meccshez. Ez az első konkrét lépés ahhoz, hogy megkezdődhessen a jegyárusítás.
„A konstrukciót már beküldték a jegyirodának, és én megszereztem ezt a cég egyik alkalmazottjától. Mindegy, hogy pontos-e az infó, vagy nem, mert szerintem pontos. Szerintem az már önmagában elég, hogy bejelentettem, kitweeteltem. Elmondom még egyszer, nem tudom, hogyan mondhatnám el jobban: Conor és Floyd küzdeni fog egymással.”

Hát, sok spekulációt hallottunk már a Floyd-Conor meccsről, de ehhez már tényleg nem lehet mit hozzáfűzni. Max ezt:


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá