Song Yadong nyitott a visszavágóra Cejudo ellen, de kihívta O'Malley-t
MMA

Song Yadong nyitott a visszavágóra Cejudo ellen, de kihívta O'Malley-t


Song Yadong a hétvégén pontozásos győzelmet aratott Henry Cejudo felett – persze csak miután látásképtelenné tette 'Triple C'-t.

A kínai bunyós nyitott a visszavágóra Henry ellen, annak ellenére is, hogy Dana White nem annyira díjazza az ötletet. A UFC vezérigazgatója a gála utáni sajtótájékoztatóján azért elmondta, hogy ő nem szeretné látni a visszavágót, ennek ellenére valószínűleg meg fogják rendezni, amint rendbejön Cejudo szeme.

Ha azonban valami miatt mégsem a Cejudo vs. Yadong 2 lesz a következő lépés, Song már kihívott egy másik ellenfelet. Ő pedig nem más, mint a harmatsúlyú ex-bajnok, Sean O'Malley.
“Az a célom, hogy világbajnok legyek, szóval bárkivel megküzdök szívesen, aki felettem áll a rangsorban. Ha nem Henry lesz az, akkor adják nekem O’Malley-t. Bármikor tudok bunyózni. Csak azt kérem, hogy adják meg a lehetőséget, hogy bizonyíthassak. Le tudom ezeket a srácokat győzni. Szerintem már elértem a top 5 szintjét.”

“The Kung Fu Kid” tehát bárkivel kiáll, aki benne van a top 5-en, nem csak Cejudoval vagy Seannal. Triple C a 7., Song a 8. volt a hétvégi gála előtt a harmatsúlyú rangsorban, a listát kedden fogják frissíteni, és valószínűleg helyet fognak cserélni.

O'Malley jelenleg még regenerálódik, pár hónapja műtötték meg egy sérülés miatt, ha jól emlékszünk, szeptemberben.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá