Shamil Gazieven szégyenkezik az összes MMA-s - íme a legjobb reakciók
MMA

Shamil Gazieven szégyenkezik az összes MMA-s - íme a legjobb reakciók


A szombati Rozenstruik-Gaziev mérkőzés még az ötödik menet kezdete előtt véget ért, mivel Gaziev arca már túlságosan is „megviselt” volt, így Marc Goddard bíró a küzdelem beszüntetése mellett döntött.

A veterán bíró heves vitába keveredett Gaziev csapatával a döntés következtében, de mivel Gazievnek látási nehézségei voltak, beszüntették harcot. Gaziev profi karrierjének ez volt az első veresége, és a közösségi médiában több, nem túl kedves reakció is érkezett Gazievvel szemben, például a pehelysúlyú UFC-s, Cody Durentől aki azt írta:

„Hű, micsoda szégyen”.



A korábbi félnehézsúlyú versenyző, Jimi Manuwa szintén nyers kritikát fogalmazott meg a befejezéssel kapcsolatban, azt írva, hogy: „Azt mondta, hogy nem lát, de a nagyfiú feladta ott bent”.



Mások dicsérően nyilatkoztak Rozenstruik teljesítményéről, főmérkőzést követő legjobb közösségimédia reakcióit pedig alább láthatod:
Megan Anderson: „Az, hogy Gaziev a második meccsén főmérkőzést vívott, vad dolog, de Rozenstruik megmutatta, hogy vannak szintek”.

Alan Jouban: „Úgy tűnt, mintha Gaziev nem hinné el, hogy képes lenne nyerni, azonban a szeme valóban problémát okozott”.


Ode Osbourne: „Már korábban is mondtam, hogy ezek a bírók nem kapnak elég elismerést. Nagyon szép megállítás”.


Kenny Florian: „Goddard fantasztikus munkát végzett. Éreztem, hogy probléma történt. Egy kicsit megvizsgálta, és leállította a harcot. Nem a legnagyobb küzdelem, de jó volt Rozenstruiktól, hogy a 4. menetben felpörgött”.



Írta: Almási Csaba

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá