Sejkek és elnökök is nézni fogják – itt az első UFC 242 Embedded!
MMA

Sejkek és elnökök is nézni fogják – itt az első UFC 242 Embedded!


Pörögjünk fel, már nem kell sokat aludni a Khabib vs. Poirier meccsig. Az első Embeddedben nem telik el fél perc, máris belecsöppenünk a mig..vagyis az arab kultúrába, de nem Khabibot, hanem Dustin Poiriert fogadják nagy szeretettel az ottaniak, valamiféle botokat pörgetve, szörnyűséges zenekísérettel.

Persze a zene miatt ne higgyük azt, hogy az arabok leragadtak a hetedik században, mert nagy gazdagságról és fejlett technológiáról árulkodnak a következő képsorok, egy gyönyörű Rolls Royce-szal fuvarozzák az amerikait el a reptérről. Hát igen, egy Gyémánttal így kell bánni, ha értitek, mire gondolok ;)

Dustin elmondja, igazából ő most ellenségek között van, hiszen itt a legtöbben Khabibnak fognak drukkolni, de a meleg vendégszeretet miatt mégsem érzi ezt. Kisvártatva feltűnik az előmeccs párosításának 50%-a is, Edson Barboza, aki vagy úgy 78 órát repülhetett Brazíliából. Alig tudja nyitva tartani a szemét szegény. De azért poénkodik, testépítőnek nevezi az edzőjét, Leandro Silva-t, aki mindössze 33 éves, mérlege pedig 23-8 MMA-ban.



A másik 50%, Paul Felder is szerepel, elmondja, alig várja, hogy visszavághasson edsonnak élete első vereségéért.

Nyugi, nem maradt ki az "adásból" Khabib Nurmagomedov sem. Őt – édesapjával együtt – nem más helyen, mint egy uszodában kapják lencsevégre. Abdulmanap egy gumikötelet nyüstöl, Khabib szerint valami rögtönzött versenyt talált ki. Hogy mi a cél (százmillió ismétlés?), nem tudjuk. De nem is látunk más versenyzőt. Pedig sokan állják körbe.

A bajnok apjától megtudjuk, ő vezényelte a felkészülést, és minden flottul ment. Élete legjobb teljesítményét várja a fiától.

Meglátjuk, mi lesz belőle.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá