Sean Stricklandet meglepte, hogy Izzy kikapott Pereirától
MMA

Sean Stricklandet meglepte, hogy Izzy kikapott Pereirától


Israel Adesanya és Alex Pereira bunyóján két korábbi kick-box bajnok csapott össze, ezért érthető módon gyakorlatilag egy kick-box mérkőzést láthattunk a ketrecben.

Nagy kérdés volt a mérkőzés előtt, hogy Izzy vajon kamatoztatja-e azt a birkó/jitsu tudást Alex ellen, amit hosszú évek során ráragadt a UFC-ben, hiszen földharc tehcnikákban elvileg még ő is fényévekre van a braziltól, akinek semmiféle földharc tapasztalata nincs, és egyetlen veresége MMA-ban egy submission volt még 2015-ben.

Bár erről nem nyilatkozott, ezért nem tudhatjuk, mi járt a fejében, de Adesanya valószínűleg azért nem erőltette a földreviteleket, mert egyfelől bizonyítani akarta a közönségnek és magának, hogy meg tudja verni Poatan-t kis kesztyűkkel állva, másfelől biztos kifütyülték volna, ha ilyen "gyávasághoz" folyamodik.

Vannak olyanok, akik szerint egyértelmű hiba volt részéről, hogy nem birkózott, többek közt a Pereira-tól kiütéses vereséget szenvedő Sean Strickland is ezt a véleményt osztja, és a következőket üzente Israelnek:
"Pereira kibaszottul kőkemény figura, megérint, és elalszol. De meglepett a végkifejlet, nem erre számítottam. Azt hittem, Izzy eltáncol majd előle lábujjhegyen és kipontozza. Izzy, birkóznod kellett volna. Mi történt, ember? Miért nem bírkóztál, bazdmeg? Most ugyanazt a szöveget kell hallgatnod, mint nekem. Hé, Sean, miért nem birkóztál? Hát azért, mert Alex egy kibaszott nagy brazil. Verekedni akartam vele.”

Való igaz, Strickland sem birkózott Pereira ellen, szóval tipikusan a bagoly mondja verébnek esete áll fenn.



Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá