Sean O'Malley februárra időzíti a visszatérést
MMA

Sean O'Malley februárra időzíti a visszatérést


Sugar Sean az UFC egyik legígéretesebb feltörekvő tehetsége, emellett egy valódi egyéniség, amit ugye nagyon szeret a hypegépezet. Sajnos azonban az utóbbi időben rájár a rúd az eddig veretlen bunyósra. Utoljára 2018 márciusában lépett a szorítóba, akkor összeszedett egy lábsérülést, de sikerült megnyernie a meccset.

Októberig lábadozott volna eredetileg, de a USADA nagyon kis mennyiségű tiltott szert talált a vizeletében, ezzel egy hat hónapos eltiltás járt. Kiderült, hogy valamelyik táplálékkiegészítő tartalmazta nyomokban az Ostarine nevű alkaloidát.

Tény, hogy az USADA szigorú tesztjei jót tettek a sportnak, de számomra fizikai fájdalmat okoz, ha megpróbálom megérteni, miért kell valakit akkor is eltiltani, ha be van bizonyítva, hogy önhibáján kívül került a szervezetébe egy molekula, olyan kis mennyiségben, aminek gyakorlatilag nincs semmi hatása a teljesítményre.

Lényeg a lényeg, O’Malley eltiltása lejárt, be is terveztek egy mérkőzést Marlon Vera ellen idén júliusra, de ismét megtalálták a vizeletében a fent említett szert. Mint kiderült, ez a Jon Jones életsztorijából már ismert “pulzáló effektus”, vagyis ez a bizonyos molekula rendkívül lassan tisztul ki a szervezetből és pozitív teszt előfordulhat még hónapokkal a bevitel után is.

A jó hír azonban, hogy úgy tűnik ezúttal minden sínen van, Sean O’Malley az UFC 247 főkártyáján tér majd vissza, Jose Alberto Quinonez  ellen. A kártya főmeccsét egyébként ironikus módon pont Jon Jones vívja majd Dominick Reyes ellen.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá