Sean O'Malley és Marlon Vera fészoffolt a UFC 299 előtt
MMA

Sean O'Malley és Marlon Vera fészoffolt a UFC 299 előtt


Ugyan az MMA rajongók epekedve várják már a hétvégi UFC 295-öt, melyen többek között a Jiri Procházka vs. Alex Pereirát, valamint az ideiglenes nehézsúlyú címért zajló Sergei Pavlovich vs. Tom Aspinall csatát is láthatjuk majd, de már kaptunk egy kis ízelítőt 2024 egyik legjobban várt mérkőzéséből, a Marlon Vera vs. Sean O'Malley-ből is.

A harmatsúlyú bajnok, "Suga" nem az elsőszámú kihívója, Merab Dvalishvili ellen mérkőzik, hanem az ellen a Marlon Vera ellen, aki egy szerencsés rúgásnak köszönhetően legyőzte őt három éve.

Van arról vita, mennyire legit ez a győzelem, vannak akik szerint 100%-ban, mások úgy vélik, Vera csak bemákolta, és O'Malley a visszavágón ki fogja ütni őt, mert az első meccsen is dominált a szerencsés rúgás pillanatáig, ami pont egy ideget talált el Sean lábán, amelynek következtében nem tudott ráállni.

A páros mérkőzését Dana White jelentette be a héten, azt ígérve, hogy a UFC 2024. márciusában rendezi meg a bunyót a UFC 299-en. Ezzel ugyan lecsúsznak a jubileumi 300-zas gáláról, amelyen érzésünk szerint Conor McGregor fog visszatérni.

De ne szaladjunk ennyire előre, jöjjön a videó Suga és Chitó fészoffjáról:


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá