Sean Brady szubolta Leon Edwardst! - TDMG
MMA

Sean Brady szubolta Leon Edwardst! - TDMG


Sean az első menetben felülmúlta Edwardst, többet talált állóharcban, és a végén volt egy sikeres földrevitele is.

Sean a másodikban még dominánsabb volt, már az elején a földre birkózta a brit ex-bajnokot, és ott is tudta tartani végig.

A harmadikat jól kezdte Leon, azonban elkövetett egy hibát, a földre akarta vinni Bradyt, aki nagyon gyorsan lekövette a mozgását és kivédte ezt. Sean folytatta uralkodását a földön, submissiönökkel fenyegette Leont és ott ütötte, ahol csak érte, szinte folyamatosan.

Sean a negyedikben is lehengerlő volt, és végül összehozta a győzelmet egy guillotine-nel.



Brady az Octagon interjújában elmondta, 198 fontot nyomott ma a backstage-ben, ezt azoknak üzente, akik azt mondták, hogy túl kicsi a váltósúlyba. „Nem vagyok kicsi, csak alacsony" – mondta.

Mivel Edwards az első kiemelt volt, Bradynek címmérkőzés jár ezért a teljesítményért. Mérlege 18-1, és egyedül Belal Muhammadtól kapott ki eddig, TKO-val.

Edwardst soha nem szubolta még senki, igaz, nem is sokszor kapott ki, szám szerint csak kétszer.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá