Immár hagyományosnak mondható, hogy a Sárközi MMA Team-mel nyári MMA és grappling edzőtábort rendezünk Szegeden, hiszen ez már a hatodik volt a sorban. Az idei táboron részt vettek a HMMAF válogatott versenyzői is, nekik ez már alapozás volt a novemberi MMA-Európa-bajnokságra.
Napi három edzést tartottunk, délelőtt futó- illetve súlyzós edzéseket, délután pedig technikai illetve sparring jellegű felkészítést. Idén is több klub volt jelen nálunk a harcosaikkal. A délutáni tréningek levezetését vendégedzők biztosították: Oltványi Dávid, Növényi Norbert, Fekete Sándor és Győrfi Károly.
Az edzések ideje alatt nem csak a grappling, hanem a ketrecben elsajátítható technikák gyakorlása volt az első szempont, a sparring pedig lehetőséget adott a tanulóknak arra, hogy nem éles küzdelemben gyakoroljanak, és szokják a ketrecet. Az utolsó nap a Prémium MMA Liga bírói képzése következett, illetve a vezetői megbeszélés.
Célunk továbbra is az, hogy minél sikeresebb utánpótlás-nevelést folytassunk, minél több fiatal harcos kerüljön ki a UFC amatőr versenyeire.
Köszönet a segítőknek: Laczkó Balázsnak, Lehóczki Csabának, Elter Antalnak és Marián Györgynek.
Sárközi Róbert
Sárközi Róbert összefoglalója a nyári MMA-edzőtáborról
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá