Sándorfi Ajsa dobogóra állna a muay thai Világjátékokon

Sándorfi Ajsa dobogóra állna a muay thai Világjátékokon


A muay thai harcos Sándorfi Ajsa is részt vehet a júliusi Világjátékokon az Amerikai Egyesült Államokban, a 21 éves magyar versenyző eltökélt célja, hogy felálljon a dobogóra a -60 kilogrammos súlycsoportban.

Július 7. és 17. között az Amerikai Egyesült Államokban, Birminghamben rendezik meg a Világjátékokat, amely egy nemzetközi multisportesemény. A Világjátékokat mindig a nyári olimpiai játékokat követő első évben tartják, s olyan sportágakat tartalmaz, amelyek nem szerepelnek az ötkarikás programban.



A muay thai-osoknál minden súlycsoportban nyolc ország nyolc versenyzője mutathatja meg, mit tud.
„Felszabadult egy hely, nem tudom ennek pontosan az okát, de az Európa-bajnoki harmadik helyemmel én következtem a listán” – árulta el Prémium Média & Sport Management Zrt. érdeklődésére Sándorfi Ajsa. – Megkeresték a szakszövetséget, hogy lenne ez a lehetőség nekem, én pedig örömmel mondtam igent. Szeretnék minél több meccset, s dobogóra állni a Világjátékokon. Úgy volt, hogy lesz meccsem a most júniusban lezajlotti Superfight Series gálán profi szabályrendszerben, viszont közbejött ez a lehetőség, s úgy döntöttünk, hogy a sérülésveszély miatt ott mégsem indulok” – tette hozzá a sportoló, aki a Prémium Média & Sport Management Zrt. támogatásával végezheti a felkészülést.

A Világjátékokon amatőr szabályrend szerint küzdenek a versenyzők, 3x3 percen át tart a küzdelem, a sportolók pedig fej-, könyök és sípcsontvédőt is viselnek a kesztyű mellett.



Sándorfi Ajsát egyébiránt már ismerhetik, akik ellátogattak az őszi Superfight Seriesre, a magyar versenyző akkor legyőzte cseh riválisát.
„Ezután jött a decemberi vb-re való felkészülés, ami szerintem nagyon jól sikerült, viszont Thaiföldön a szobatársamnak pozitív lett a koronavírustesztje, így nem tudtam részt venni ezen a versenyen. Hazajöttünk, és nem túl sok pihenés után kezdődött a felkészülés a februári isztambuli Európa-bajnokságra, ahol a decemberi világbajnok török lánytól kaptam ki pontozással, így lettem harmadik” – mondta Ajsa, aki nem sokkal később részt vett a K1 országos bajnokságon is, amelyet sikerült is megnyernie.

„Most elsősorban alapozó, erőnövelő edzéseim vannak. Ezekből heti tíz van de, emellett edzéseket is tartok még” – árulta el Ajsa, aki ugyan a grafikus tanulmányait felfüggesztette, de van egy négy órás irodai ügyintéző munkája, a támogatóinak köszönhetően.

Ami a jövőt illeti, Sándorfi Ajsa nagyobb amatőr versenyeken szeretne még elindulni, hogy minél több tapasztalatot szerezzen, ugyanakkor már a profik közé vágyik.
„Ha Amerikából hazajövünk, lesz egy kis pihenés, utána szeretnék itthon vagy külföldön gálákon részt venni és idővel övekért küzdeni” – tekintett előre.

Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt. 


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá