Sage Northcutt thai bokszban, kick-boxban is szeretne öveket szerezni a One Championship-nél
MMA

Sage Northcutt thai bokszban, kick-boxban is szeretne öveket szerezni a One Championship-nél


Aki esetleg nem tudná, mielőtt a UFC-be került, "Super Sage" többszörös karate világbajnok volt, annyi érmet szerzett, hogy egy egész szobát be lehetne rendezni velük a Hiltonban.


A harcművészeteket már nagyon fiatal korában elkezdte, pedig még most sem öreg, mindössze 22 éves. MMA-t már 4 éves kora óta gyakorolja, kilencéves korában pedig címlapra került a Sport Karate Magazine-ban.


Az őstehetség szerződést bontott a UFC-vel, és immár szabadúszóként keresi a kenyerét. Egy friss interjúban belengette, hogy nem csak az MMA-ban szeretne jeleskedni, hanem kicsit vissza szeretne térni az alapokhoz, három stílusrendszerben szeretne világbajnok lenni egyszerre.


“Az a jó a One-nél, hogy nem csak MMA-ban, de muay thai-ban és kick-boxban is rendeznek gálákat. Mindháromban világbajnok szeretnék lenni. Alig várom, hogy minden színtéren bemutathassam a tudásomat.”


A teljes interjú itt:


Northcutt arról is beszélt, hogy a UFC-nél mi volt a két kedvenc pillanata:


“Ebből kettő is van. Amikor veretlenként és a legfiatalabbként leigazolt a UFC, illetve az utolsó meccsem, amit kiütéssel tudtam befejezni, és így megmutathattam, mennyit fejlődtem az első meccsem óta.”


Sage február-március környékén debütál a One-nál. Szerintem először MMA-ban. Aztán thai bokszban, és végül kick-boxban.


Vagy mindháromban egyszerre? Ez majd kiderül...

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá