Ryan Garciát egy évre eltiltották, törölték a Haney elleni győzelmét, csatlakozna a UFC-hez

Ryan Garciát egy évre eltiltották, törölték a Haney elleni győzelmét, csatlakozna a UFC-hez


Egy jó időre egész biztosan elfelejthetjük a Ryan Garcia vs. Gervonta Davis meccset.

Hiába hívta ki Ryan egy visszavágóra Davist, ez még akkor sem jöhet össze szűk egy évig, ha mindkét fél legféltettebb álma lenne.

Ryan ugyanis megkapta a büntetését, amiért elbukott egy cuccteszten a Devon Haney elleni meccse után, amit többségi pontozással nyert meg, fantasztikus teljesítményt nyújtva. "KingRy"-t egy évre eltiltották a versenyzéstől április 20-ától visszamenőleg, ezt a szép győzelmet pedig egy csúfos NC-re változtatták át.

Továbbá, a szerződésbe foglalt 1,1 millió dolláros díját át kell utalnia a Golden Boy Promotions-nek, plusz egy 10 ezer dolláros bírságot is be kell fizetnie.

Ryan még a bírság nyilvánosságra hozatala előtt kinyilatkozta, hogy visszavonul, befejezi karrierjét – bár ezt szerintünk nem kell komolyan venni, őt ismerve.

A mindössze 25 éves őstehetség háromszor is leütötte Haneyt a meccsen, de a találkozót nemcsak a doppingvétség árnyékolta be, hanem az is, hogy amatőr módon nem tudta hozni a súlyát a mérlegelésen, ezért egy 600 ezer dolláros büntit kellett fizetnie Devinnek, és nem vehette el tőle a bajnoki övét sem.

A szintén 25 éves Haney most nyilván nagyon örül, hiszen ez volt az egyetlen "veresége", most viszont megint veretlennek mondhatja magát, új mérlege 31-0, 1 NC (a 31-1 helyett).

Természetesen Ryan és csapata tagadja a "vádakat", váltig állítják, hogy ártatlanok és hogy nem a doppingszer hatása miatt iskolázta le Haney-t, hiszen ilyen jól egyetlen gyógyszer sem tanítja meg az embert bokszolni.

Garcia állítólag felhívta Dana White-ot, hogy csatlakozhat-e a UFC-hez, ha már bokszolni nem engedik. Kitweetelte, hogy "a UFC-be megy".



Ryan lassan két éve jiu-jitsuzik, és Sean O'Malley-vel többször kihívták már egymást.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá