Rousey kiakadt a Nunes elleni farkasszemezés után
A UFC 205: Alvarez vs McGregor a szervezet New Yorki-i bemutatkozó gálája volt, amihez minden értékelhető őrületkeltő elemet felhajtott a UFC. Az alap volt, hogy McGregor-nak bunyóznia kellett, de a Conor-éra előtti korszak meghatározó karaktere sem maradhatott ki. Igen, Ronda Rousey ugyan egy éve már parkoló pályán van a Holly Holm elleni vereségét követően, de bajnoki dominanciája idején a legnépszerűbb harcosa volt a szervezetnek. Szóval a UFC 205 mérlegelést követően Rousey és Nunes is felfutott a porondra egy rövid farkasszemezésre, amivel a december 30-i meccsüket promózták a kiemelt média- és szurkolói figyelem közepette. Aztán váratlanul Rousey lefutott a színpadról, anélkül, hogy dumált volna Rogan-el az ilyenkor szokásos „ Give us your thoughts” kérdés mentén.
Dana akkor ezt azzal magyarázta, hogy az előzetes tervek szerint nem kérdezték volna a hölgyeket, csak szemezés és mindenki lemegy. Aztán némi kavarodás közepette, Nunes övére várva, csak megszólaltatták először Amandat, de Rousey ezt látva elviharzott.
Az mmafighting.com bennfentes Dave Meltzer szerint backstage Rousey kiakadt, hosszasan vigasztalni kellett. Nunes közelsége, a közönség, a váratlan interjú kényszer, vagy csak az elmúlt egy év súlya? Bármi is volt az ok, érezhetőn Rousey továbbra is labilis, nehezen kezeli a kiütéses vereségét követő csökkent népszerűséget, önbecsülési kihívásait. A pletykák szerint emellett több filmszerep meghívást is visszamondtak neki, mondván, nem elégedettek a rendezők színészi kvalitásaival. Ez a padló, innen kell felállni, képes lesz erre Rousey?
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá