Rossz hírt osztott meg rajongóival Paddy Pimblett
Paddy Pimblett tavaly decemberben bunyózott utoljára a UFC-ben, akkor sérült meg az első menetben Jared Gordon ellen a bokája. A súlyos sérülés ellenére Pimblett végigtolta a mérkőzést, mind a három menetet lebunyózta.
Sokak szerint az ellenfele kezét kellett volna a magasba lendíteni, de végül őt hozták ki győztesnek. A bokáját műteni kellett szűk egy hónapja, és úgy volt, gyorsan felépül majd, bár hat hétig azért mankóval kellett járnia.
Azonban a sérülés komolyabb volt, mint hitték.
Paddynek április 22-én kellett volna színre lépnie Bobby Greene-nel a most hétvégi UFC-gálán, de mint tudjuk, ez nem jött össze. Mégpedig azért, mert a bokáját megint műteni kellett.
Állítólag most megint hat hetet kell mankóval járnia, ami összesen már 12 hét kényszerpihenőt jelent, nulla edzéssel. Szerencsére Paddy még nagyon fiatal, van ideje pihenni, de természetesen nem pihenni szeretne, hanem harcolni és pénzt keresni.
Friss interjújában úgy fogalmazott, „szerencséje van, ha idén még bunyózni tud."
A brit fighternek eddig négy UFC-s mérkőzése volt, mindegyiket megnyerte, az említett pontozásos győzelmén kívül van egy KO-ja és két submissionje.
Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá