A lowkickmma breaking nyúz-ként hirdette meg, hogy a UFC szalmasúlyú terminátornője, Joanna a hatodik címvédésére készülhet, a világelső promóció ugyanis Rose Namajunas-nak adta meg az esélyt a címszerzésre. A UFC 217-et az MSG-ben rendezik november 4-én, ahol Michael Bisping tárt karokkal fogadja majd a visszatérő Georges St-Pierre-t.
Jedrzejczyk mérlege és teljesítménye makulátlan, a bűvös szám 14-0. A lengyel Joanna még sosem kapott ki, meccsei látványosak, és eddig az összes nagyobb nevet megverte a divízióban, már csak Namajunas skalpja hiányzik a polcáról.
Rose szintén a keménységéről híres, nem véletlenül hívják őt a világ legkeményebb nőjének. A vonzó külsejű Rose 2015-ben vágatta le gyönyörű hajtincseit, ezzel a szöveggel:
"Ez bunyó, nem szépségverseny. Ez a szar folyton a szemembe lógott az edzéseken, vágjátok le."
Most már szerintem kapisgáljátok, miért kapta Rose a “Thug”, vagyis a Gengszter becenevet. Jobb lesz, ha Joanna vigyáz majd vele, mert vele ellentétben Namajunas rengeteg győzelmet szerzett már kopogtatással, szám szerint ötöt. A hat győzelméből. Mondanom sem kell, hatalmas meglepetés lenne, ha Rose győzne, hiszen Joanna-nál már 2015 óta, vagyis Rose hajvágása óta ott van egy elég értékes dolog: a bajnoki öv.
Szólj hozzá