Ronda Rousey szeretne visszatérni, de egy dolog meggátolja ebben
MMA

Ronda Rousey szeretne visszatérni, de egy dolog meggátolja ebben


Ronda Rousey is azok közé tartozik, akik úgy vonultak vissza, hogy lett volna még pár szép évük a sportban – a ma 37 esztendős "Rowdy" sértődötten, két vereség után akasztotta szögre a kesztyűit 2016-ban, mindössze 29 évesen.

Döntéséhez azóta is tartotta magát, azonban még mindig ott van a fejében, hogy mi lenne, ha esetleg visszatérne, akár csak egy bunyó erejéig is.

A Sports Illustrated készített vele egy interjút, amelyben a UFC egykori harmatsúlyú bajnoka elmondta, csak egy dolog tartja vissza a nagy comebacktől.
„Értékelem, amikor azt kérdezik meg tőlem, hogy nincs-e kedvem visszatérni. Lehet, hogy ez azt jelenti, hogy hiányzom nekik. Ha megtehetném, mindenképp vissza is térnék, de ha azt szeretném, hogy egy egész kosárlabda csapatnyi gyerekem legyen, akkor nem tudok több kitérőt tenni. Mindig is sok gyermekes anya szerettem volna lenni.”

Nem valószínű tehát, hogy valaha is látjuk még őt a ketrecben, hiszen 37 év az már férfiaknál is sok, nemhogy nőknél, és ugye a felkészülés is eltartana legalább egy fél évig 8 év kihagyás után.

Kár, hogy Rousey-t ennyire megviselte ez a két vereség, mert akkor még nem tudta, hogy Amanda Nunestől nem szégyen kikapni, hiszen minden idők egyik, ha nem A legjobb női bunyósát tisztelhetjük a személyében.

A UFC Dicsőségcsarnokának tagja nem unatkozik a hétköznapjaiban, új hobbiba kezdett, készített egy képregényt, ami Expecting the Unexpected névre hallgat. Travis Browne-nal egy közös gyermekük van, aki 2021-ben született őt pedig La’akea Makalapuaokalanipō Browne-nak hívják.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá