Rémes meccsen védte meg váltósúlyú bajnoki övét Tyron Woodley
MMA

Rémes meccsen védte meg váltósúlyú bajnoki övét Tyron Woodley


· by
Többségi döntéssel győzte le Stephen Thompsont. Akció alig volt a mérkőzésen, kettejükből egymás ellen ennyi elég is volt.


Tyron Woodley javarészt eseménytelen meccsen, többségi döntéssel győzte le Stephen Thompsont, és védte meg váltósúlyú bajnoki övét.



A mérkőzés során többször is hangos fújolás morajlott fel, teljesen érthető módon, mert rendszeresen hosszú-hosszú percekig alig történt valami a ketrecben. Sőt, simán mondhatjuk, hogy az öt menet 90 százalékát az óvatoskodás tette ki: Wonderboy beszorította a bajnokot a kerítéshez, és várta, hogy történjen valami, csak az a baj, hogy eközben Woodley is kivárásra játszott. Thompson kívülről be-beszurkált, Tyron néha előrerobbant, de ütéseivel nem igazán sikerült eltalálnia a villámgyorsan elhátráló -hajoló kihívót.





Az első igazi esemény a harmadik menetben jött el, amikor egy előrerobbanásban a változatosság kedvéért a bajnok szorította be Thompsont a kerítéshez, és le is vitte. Az adrenalinszint azonban hamar ismét visszaesett, mert Tyron különösebben sokat nem tudott kihozni a szituációból. Bőszen kalapálta Thompsont, de fekve vagy térden olyan sok erőt még ő sem tud belevinni a pofonokba, meg hát a kihívó csakhamar talpra is kecmergett. Ezen kívül egyvalami történt még a meccsen, az utolsó menet végén Woodley összehozott egy jókora leütést, a földre kerülő Thompsont kíméletlenül megsorozta. John McCarthy bíró majdnem le is intette a meccset, de Wonderboy végül innen is kikeveredett.

Thompson szinte megszakítás nélküli kontrollja miatt úgy tűnt, a kihívó elveszi az övet a bajnoktól, de meglepetésre végül mégis Woodleyt hirdették ki győztesnek. Erről ennyit. Az első, döntetlenre végződött összecsapás is óvatoskodó volt a két bunyós között, de mégis jócskán hozott izgalmakat, ez a második viszont inkább érződik elpocsékolt időnek, mint bármi másnak. Én a magam részéről nem szeretném látni a párharc harmadik felvonását.

Bezzeg az előmeccs minden hozzáfűzött reményt beváltott. David Teymur őrült és őrült jó meccsen egyhangú pontozással legyőzte Lando Vannatát. A mérkőzésre fordulva sokan Groovyt tartották az esélyesebbnek, mert ő Tony Ferguson elleni UFC-debütjén nagyon komolyan letette a névjegyét, vereségében is szupersztárnak mutatkozott, amire pár hónappal később még rátoppolt John Makdessi hihetetlen, forduló fejrúgásos kiütése. Teymur két kiütéses győzelemmel, de kisebb fanfárral érkezett, viszont ezzel a meccsen ő is rendesen felrakta magát a térképre.



A bunyó 90 százalékban kick-box volt, a leglátványosabb pillanatokat pedig nem meglepő módon Vannata szállította. Nála megint elgurult a gyógyszer – illetve úgy tűnik, ő ilyen alapjáraton – és folyvást meglepő, kreatív megoldásokkal veszélyeztetett. Sorjáztak nála a forduló rúgások, ütések, Saenchai módra cigánykerekező rúgást is előhúzott a kalapból, és amire tényleg nem lehetett számítani, elkapta Teymur egyik rúgását, és egyből saját, de már forduló fejrúgásával válaszolt. Ilyesmiket rajzolni szoktak, nem éles meccsen megcsinálni.



Teymurt sem kellett félteni, mert ugyan ő az ortodoxabb megoldások híve volt, szintén nem spórolt a támadásokkal. A legjobban az iszonyatos, klincsben eladott térdesei éghettek az ember emlékezetébe. Egy alkalommal ő is húzott egy váratlant, és Superman ütéssel talált be, melyet Vannata is vigyorogva ismert el. Meg kell említenünk Groovy állát is, hihetetlen, megint milyen csapásokat nyelt be mindenféle meghatódás nélkül.



Az álló adok-kapok elég kiegyenlített volt: Teymur egy kicsivel többet talált, viszont Vannata mozgott előre, és kényszerítette ki az akciót. Pontozásnál a döntő alighanem az lehetett, hogy a nem-grappler svéd, ha csak pár pillanatra, de többször is levitte a grappleralapú amerikait, míg annak ez csak egyszer sikerült. Pazar meccs volt, Teymur most biztos, hogy rengeteg új rajongót szerzett, de igaz ez Vannatára is, csak ő már ezt megszokta.

Rashad Evans elbukta középsúlyú bemutatkozását: a volt félnehézsúlyú bajnokot Daniel Kelly megosztott pontozással verte. Hiába festett remekül Rashad immár harmadik súlycsoportjában, és hiába volt továbbra is villámgyors, a veterán dzsúdós legfeljebb a meccs legelején tűnt valamivel lassabbnak nála, de aztán felvette a tempót, és ezzel Evans minden előnye odalett.

Meglepően alakult az összecsapás, előzetesen arra lehetett számítani, hogy állóharcban – bokszban – Rashad tudása fog érvényesülni, de az ausztrál nem csak sebességben, de kézimunkában is felzárkózott mellé. Sőt, jóval aktívabb is volt Evansnél, mert míg az ex-bajnok inkább egyeket ütött, addig Kelly folyton kombinációkkal jött, és az sem maradt észrevétlen a pontozáskor, hogy ő volt az, aki az akciót erőltette. A két fél grapplingtudása pedig kiegyenlítette egymást: hiába jött fantasztikus dobásokkal Kelly, Evans folyton talpra esett, Evans pedig a birkózó leviteleit volt képtelen a legtöbb esetben érvényesíteni – amikor igen, akkor Kelly egyből felpattant. Ezeket a támadásokat és védekezéseket egyébként oktatóvideókon kellene mutogatni, nagyon szépen csinálta a saját dolgát mindkét fél.



A meccs szoros volt ugyan, de ahhoz kétség sem férhetett, hogy Kelly nyerte meg, akinek Evans az első nagy név a mérlegén. Azt eddig is tudtuk, hogy Dan kőkemény, de az most, a kezeit figyelve derült ki igazán, hogy fejlődőképes, még 39 évesen is. Evansnek ez volt zsinórban a harmadik veresége, utoljára 2013 novemberében győzött.

Cynthia Calvillo az első menetben kopogtatta Amanda Coopert. A női szalmasúlyú párost a UFC Fight Pass ültetőmeccsek közül repítették a PPV-programba a Khabib Nurmagomedov-Tony Ferguson kiesése után, és a bunyósok abszolút meg is hálálták a bizalmat. A meccs a bokszban erősebb Cooper találataival kezdődött, de némi állóharc után Calvillo földre vitte ellenfelét, és dolgozni kezdett. Itt nem volt egyszerű a feladata, mert, mint kiderült, Cooper vízszintesen sincs elveszve, szépen blokkolgatta ellenfele szubmissziós kísérleteit, fürge és látványos fordításokat láthattunk a földön.



Calvillo azonban némi bukfencezés után befogta Cooper hátát, és felrakta a hátsó fojtást. Ebből az elsőt Cooper még szépen kivédte, a másodikra azonban már nem volt ellenszere, és kopogott. A női bunyósok rövid, velős, látványos verekedéssel használták ki az utolsó pillanatban rájuk vetülő reflektorfényt.

A főkártya első meccsén Alistair Overeem brutálisan kiütötte Mark Huntot. A még mindig minőségi, mégis elég mostohán kezelt nehézsúlyú párosítás valószínűleg mindenki várakozását felülmúlta: Hunt tavaly nyár óta – jogosan – sztrájkol és perel, Overeem pedig legutóbbi ketrec-vizitjén többet futott, mint küzdött, emellett borzasztóan ki is ütötték. A rozsda és a menekülés lebeghetett az emberek szeme előtt, de ezekből egyik sem valósult meg: kőkemény és végig akciódús összecsapást láthattunk.



Az egész egy nagy kick-box háború volt, az első menetben még jobbára a szabadban vadásztak egymásra a felek. Hunt rögtön az elején borzasztó vágást szenvedett a jobb sípcsontján, amikor Overeem beleblokkolt egy nagyon kemény rúgásába. A Super Samoannak amúgy is problémás az a láb és pont az a hely, néhány éve oda zabált bele óriási, gennyedző lyukat a staphilococcus fertőzés. Az a rész nyílt meg újra, és eresztett balatonnyi vért a padlóra és Overeem lábára és testére is, mert Hunt súlyos rúgásokkal igyekezett visszafogni a holland mozgékonyságát. Ez a mozgékonyság pedig most tényleg csak pár pillanatra csapott át futásba, Overeem megint okosan, taktikusan és mobilan küzdött, rengeteg testrúgással, melyekkel a szuflát akarta kivenni Huntból. A nyúlcipőt csak a legneccesebb pillanatokban vette fel, az első menet végén például sprintelt egyet, de majdnem így is megszívta, mert Hunt a kerítéshez szorította, és sorozni kezdte, míg közbe nem szólt a kürt.



A második menet piszkos kick-boxszal telt. Overeem klincsbe fogta, és feltolta a kerítésre a már szemlátomást kifulladóban lévő Huntot, és ott iszonyatos térdesekkel támadta az új-zélandi testét. Aki nem volt rest ezeket villámgyors könyökösökkel megválaszolni, melyek nem egyszer meg is rengették a hollandot, bár olyan komoly bajba most nem került. A harmadik menet is kerítésbe passzírozást és térd-könyök párbajt hozott, de ezúttal Overeemnek sikerült bevinnie egy tényleg apokaliptikus térdest Hunt állára – olyat, amitől a vasfejű Kazuyuki Fujita annak idején egyből padlót fogott. Hunt hihetetlen állát dicséri, hogy ettől még nem ment le, a következő, a feje oldalába csapódótól viszont már igen. Ritka és hihetetlen látványt nyújtott, ahogy az elnyűhetetlen kiwi arccal a földbe dőlt. Sűrű, brutális meccs volt, elképesztő befejezéssel. Overeemnek ez hatalmas győzelem, Hunttal meg nem tudjuk, mi lesz most, lásd per.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41


Megosztás

Szólj hozzá