RDA: Megtört emberként kezdtem az évet, jót tett a váltás, Woodleyt akarom
MMA

RDA: Megtört emberként kezdtem az évet, jót tett a váltás, Woodleyt akarom


Hiába érkezett bajnoki övvel és egy címvédéssel a derekán 2016-ra, Rafael dos Anjos, mindent elveszített pár hónap alatt.



Először a Conor McGregor elleni meccséből nem lett semmi a UFC 196-on egy lábtörés miatt, Eddie Alvarez pedig fél menet alatt vette le róla az övet. Tony Ferguson ellen még volt egy utolsó heroikus kísérlete könnyűsúlyban, de El Cucuy jobbnak bizonyult nála.

Nyilvánvaló volt, hogy valaminek változnia kellett, hogy a karrierje ismét régi fényében tündököljön.
”Már a Cerrone elleni meccs után fel akartam menni váltósúlyba, Lawler ellen. De még úgy éreztem van bennem erő ahhoz, hogy itt is tudjak alkotni. Ez nem épp úgy sikerült, ahogy terveztem, Egy éve ilyenkor egy megtört ember voltam. Megtört emberként ünnepeltem a karácsonyt, mert elveszítettem a címem és utána sem sikerült visszazökkennem a helyes útra. De most itt vagyok egy évvel később, egy olyan embert vertem meg, mint Robbie Lawler. Tudtam, hogy Istennek tervei vannak velem, nagy tervek, amelyekhez kellett a hitem is.”



dos Anjos, akinek három váltósúlyú meccse volt fél év alatt, most pihenni szeretne. Woodley vállműtétjét követően egy darabig nem harcolhat, de ezt ő maga is tudja.
”Úgy érzem eleget tettem azért, hogy megküzdjek Woodleyval. Az első két divíziós bajnok szeretnék lenni Brazíliából. Jó úton haladok efelé. Nagyon sokat kell még tanulom, de végre ismét élvezem a folyamatot. Szeretnék történelmet csinálni 2018 során.”

Reméljük minden jól fog alakulni.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá