Rosas beugrósként vállalta el a mérkőzést, miután Dillon Danis visszalépett. A fiatal harcos meg sem izzadt, a nála jóval nagyobb Covington ellen csillogtatta meg a brazil jiu-jitsu-tudását. Rosas egy korai levitellel lepte meg Covingtont, majd a UFC harmatsúlyú kihívója gyorsan ellenfele hátára került, és azonnal elkezdett dolgozni a submission kiharcolásán.
Miután megfelelő pozícióba került, hátsó fojtást alkalmazott a befejezés érdekében. Covington megpróbált kiszabadulni, de pillanatokkal később kénytelen volt kopogni. A mérkőzés mindössze 43 másodpercig tartott a tervezett 10 percből.
Raul Rosas Jr just made Colby Covington tap out in 40 seconds 🤯
— Happy Punch (@HappyPunch) November 3, 2026
A győzelmet követően Rosas méltatta Covingtont, amiért elvállalta a mérkőzést, majd a UFC-ben dédelgetett terveiről is beszélt, amit a helyszínen lévő Conor McGregor is hallott.
„Nagyszerű érzés. 2019-ben már jártam itt, akkor világbajnok lettem, úgyhogy örülök, hogy visszatérhettem egy olyan legenda ellen, mint Colby Covington. Az pedig, hogy mindezt Conor McGregor előtt tehettem meg, különleges, hiszen ő is egy legenda” – mondta Rosas a győzelemről. „Én leszek a UFC történetének legfiatalabb bajnoka. Megyek az övért, ez a legfőbb célom. Ez a mostani csak egy másodlagos dolog, amit a szórakoztatás kedvéért csinálunk. Örülök, hogy megoszthattam ezt az élményt Colby Covingtonnal.”
Covington nem keresett kifogásokat a vereségre, ugyanakkor elmondta, hogy már alig várja, hogy visszatérhessen a birkózáshoz. Két hét múlva Abu-Dhabiban, a RAF gáláján Khamzat Chimaev ellen lép majd szőnyegre.
„Kicsit lassan kezdtem. Évek óta most először jiu-jitsuztam. Minden visszaesés egy újabb lehetőség a visszatérésre. Legközelebb már én emelhetem magasba a kezemet” – fogalmazott Covington.
Covington tehát már a RAF-os visszatérésére készül, míg Rosas a következő UFC-s bunyójára vár, miután legutóbb Raoni Barcelost győzte le.
Szólj hozzá