Rashad Evans:
MMA

Rashad Evans: "Nincs többé Blackzilians"


Az egyik vezető MMA-klub alapítója szerint szétszéledt a társaság.


Rashad Evans az MMA Hour vendége volt, és megerősítette azokat a pletykákat, melyek szerint a Blackzilians szétszakadt. Evans, aki 2010-ben ott volt a klub alapítói között, így beszélt:
Az az igazság, hogy a csapat szétszakadt. Nagyon nehézzé vált Glennek (Glenn Robinson, menedzser), hogy mindenkit együtt tartson. Henri (Hooft, állóharc-edző) a saját bizniszébe akarta belenyomni a saját brandjét, és ez egyszerűen nem passzolt ahhoz, amit Glenn akart csinálni.

Evans, Anthony "Rumble" Johnson, Michael Johnson és még több bunyós otthagyta Boca Ratont, és 20 percnyire északra költözött, Boynton Beachre, ahol Hoofttal és Greg Jones birkózóedzővel készülnek tovább. Az új, még csak formálódóban lévő csapat neve (egyelőre) Combat Club.
Na most, ami a Blackzilians-t illeti... azt hiszem, igazából nincs többé Blackzilians. Csak a nevében létezik, de a legtöbben, akik a Blackziliansnél edzettek - mi továbbra is együtt készülünk.

Evans nem csak a vezetői kavarást okolja a klub széteséséért, hanem a kicsinyes hatalmi játszmákat, szurkálásokat és veszekedéseket is.
Meg kell értened, hogy annyi, de annyi drámázás volt! Annyira sok, hogy rosszabb volt, mint tíz középiskola együtt. Egy csomó pletykálás. Egy ponton már tényleg elrontotta az ember kedvét, amikor bement az edzőterembe.

A klub széteséséről Borics Ádám is mesélt, amikor hétvégén bejelentkezett Floridából. Ádám februári, EuroFC 02-es meccsére készül, és a nevesebb branccsal edz Boynton Beachen, a Combat Clubban. Itt sikerült már elkapnia egy kis mozgásra Henri Hooftot és Michael Johnsont is, és kisebb meglepetésre találkozott Luke Rockholddal is. Rockhold a San Jose-i American Kickboxing Academy egyik legnevesebb tagja, és az AKA honlapja szerint továbbra is hozzájuk tartozik. Sok időt tölt viszont Floridában, mert egyik legjobb barátja Robbie Lawler, és edzőtáboron kívül vele is rendszeresen tréningezett, a szintén floridai American Top Teamnél. Lawler viszont most hagyta el az ATT-t, így egyből megindulhattak a spekulációk kettejükről. Nem elképzelhetetlen, hogy Rockhold és Lawler is csatlakozik a Combat Clubhoz. Ha ez bekövetkezne, akkor a Boynton Beach-i terem rendelkezne talán a legnívósabb bunyósállománnyal a mostani mezőnyben.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá