Rashad Evans bejelentette visszavonulását!
MMA

Rashad Evans bejelentette visszavonulását!


Az egykori félnehézsúlyú bajnok 14 év után akasztja szögre a kesztyűt.

Evans 19-8-1-es mérleggel fejezi be profi MMA pályafutását, utolsó öt meccsén egyaránt vereséget szenvedett, legutóbb a UFC 225-ön Anthony Smith ellen. A legenda ezután döntötte el, hogy abbahagyja a versenyzést, mindezt Ariel Helwani műsorában mondta el:
„Nagyon nehéz volt, mert nem akartam vereséggel befejezni, de ugyanakkor tudtam, hogy ez a helyes döntés. Ezt kellett tennem, mert úgy érzem, vannak még más dolgok is az életben, amiket szeretnék csinálni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz kimondanom ezeket a szavakat, de muszáj. Többször nem verhetem át magamat ezzel kapcsolatban.”

A 38 éves „Suga” a The Ultimate Fighter második évadának győztese volt, még 2005-ben. A „bunyó-reality show” megnyerése után veretlenül menetelt egészen a címmeccsig, amelyen le is győzte Forrest Griffint, ezzel a szervezet félnehézsúlyú bajnokává vált. Mérlege ekkor 13-0 volt.

Evans olyan egykori bajnokokat és legendákat győzött le, mint Chuck Liddell, Rampage Jackson, Tito Ortiz, Dan Henderson, vagy éppen Chael Sonnen. Fénykorában csak olyan neveknek sikerült megállítaniuk őt, mint Lyoto Machida és Jon Jones.

Utolsó győzelmét 2013-ban aratta Chael Sonnen ellen, éppen ezért nem a legelégedettebben távozik, ám ő is tudja, hogy ennek van itt az ideje:
„Kicsit csalódott vagyok, amiért így ért véget a karrierem, de nem gondolom, hogy meg tudtam volna változtatni. Hiszek Istenben, ő dönti el, mi a legjobb nekem.”

„Suga” 20 UFC fellépéssel a háta mögött int búcsút, amely holtversenyben a legtöbb a divízióban. Összesen 4 órát és 4 percet töltött a ketrecben, 50 földrevitele pedig szintén rekord a 205 fontosok között.

A sok időt, amit eddig az edzésekkel töltött, mostantól a családjával szeretné megosztani, valamint biztosított mindenkit, hogy visszavonulása végleges lesz:
„Biztosan kijelenthetem, hogy nem harcolok többet. Vannak más dolgok az életben, amikkel foglalkozni szeretnék. Eddig a harc volt az első és az élet a második. A harc volt a mindenem, de ez most megváltozott. Már fordítva van, a harc másodlagos. Egy olyan sportágban versenyezni, mint az MMA nagyon kemény: a srácok, akik még nem értek a csúcsra, akik még nem tapasztalták meg, amit én, éhesek a sikerre. Én már nem voltam ilyen, közömbös voltam.”

Hálásak vagyunk a sok szép pillanatért, és kellemes „nyugdíjas éveket” kívánunk Evansnek!

Ebben a videóban a legenda legjobb pillanatait nézhetitek meg, mint például a Sean Salmon elleni fejrúgásos KO, vagy Chuck Liddell merevre ütése.



Bye bye Suga!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá