Rákanyarodtunk az év talán legjobban telepakolt Küzdősport Hetére

Rákanyarodtunk az év talán legjobban telepakolt Küzdősport Hetére


Kivételesen izgalmas hétvége áll előttünk – rengeteg – potenciálisan – jó bunyót láthatunk.

Magyar idő szerint augusztus 20-án csap össze Oleksandr Usyk és Anthony Joshua Szaúd-Arábiában,amit többek között a DAZN-on is lehet nézni 18 órás kezdéssel. A gálán összesen 11 mérkőzés lesz,s zóval a főmeccs ennél jóval később várható, nagyságrendileg olyan éjfél körül.

Fontos állomása lesz ez a nehézsúlyú ökölvívásnak, hiszen 4 világszervezet bajnoki öven van jelenleg Usyk-nál. Az ukrán otthagyta az orosz-ukrán háborút is a mérkőzés kedvéért, valamint azért, hogy az ukránok büszkék lehessenek rá. Egyszer már sikerült megvernie Joshuát, tavaly szeptemberben pontozta ki idegenben. Epekedve várjuk ezt az összecsapást.



Csakúgy, mint a UFC 278: Usman vs. Edwards 2-t, amelyre szintén most hétvégén kerül sor. Ennek a gálának a főmeccsén is egy visszavágót láthatunk, a nigériai váltósúlyú bajnok a hatodik címvédésére készül, Edwards pedig végre valahára megkapta a címmérkőzést, ami már 2-3 mérkőzéssel ez előtt is kijárt volna neki.

Itt azonban messze nem a főmeccs adja el a gálát, White-ék rendesen odatették magukat a card összeállításakor. Itt tér vissza újra egy jó nagy kihagyás után Luke Rockhold, méghozzá Paulo Costa ellen, ami egy bitang jó összecsapásnak ígérkezik.



Jose Aldo vívja a harmadik legfontosabb mérkőzést, a brazil bunyólegenda Merab Dvalishvili-vel mérkőzik. A régi nagyok mostanában eléggé bukdácsolnak a fiatalabb kihívóikkal szemben, lásd például a brutális kiütést szenvedő Dominick Cruz vagy a visszavonulót fújó Rory MacDonald példáját.

Hiszed vagy sem, ez még mindig nem minden.

Michael "Venom" Page is augusztus 20-án mutatkozik be a BKFC-ben Mike Perry ellenében, szóval az a ritka helyzet áll fenn, hogy most hétvégén azt se fogjuk tudni, melyik mérkőzést figyeljük, ugyanis mindhárom gála egy napon lesz.



Linkeket, pontos kezdési időpontokat majd a hét vége felé tudunk adni, addig is: stay tuned!


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá