A női jitsu egyik legfélelmetesebb harcosa, Gabi Garcia a múlt hét pénteken tett egy kis kitérőt, és kipróbálta magát shoot boxing-ban, ami talán a legtöbb technikát megengedő állóharc alapú küzdőrendszer. A brazil harcművész még ebben a kategóriában sem tudott a szabályok között maradni, diszkvalifikálni kellett őt az S-Cup 2017 elnevezésű gálán, Japánban.
Gabi legalább kétszer akkora volt, mint 45 éves japán ellenfele, Megumi Yabushita, aki nem csak kinézetre tűnt mellette gyámoltalannak, de még a profi mérlege is elég hervasztó kick-boxban: 1-10-1.
Ezen a meccsen a méret volt a lényeg: a japánnak fikarcnyi esélye sem volt, még nézni is rossz volt, ahogy nyelte a rúgásokat. Gabinak már az első perc környékén is volt egy szabálytalan rúgása, Megumi félig a földön volt, amikor megrúgta őt a brazil, a bíró le is vont egy pontot tőle, és megpróbálta elmagyarázni neki, hogy ezt itt nem szabad csinálni. Ennek ellenére Gabi ott folytatta, ahol elkezdte: leütötte a japán egy jobbkezessel, aztán azt képzelte, hogy Yabushita feje egy focilabda, ő pedig a kapus, aki épp kirúgásra készül. Megumi itt már 180 fokban feküdt a földön, amikor Garcia a Pride-os időket idézve belebombázott a fejébe egy hatalmasat.
A japán ezek után természetesen nem tudta folytatni a küzdelmet, Gabi pedig piros lapot – ezt nem én találtam ki a focirúgás kapcsán, tényleg így történt – kapott. Mivel Gabi értetlenkedett, a bíró a szabálytalanságot "nem szándékosnak" könyvelte el, így a diszkvalifikációs vereségből no contest lett.
Csak a miheztartás kedvéés, és mert témánál vagyunk, idebiggyesztem ezt a régi eseményeket feldolgozó videót azokból az időkből, amikor az MMA-ban még legális volt a focirúgás:
Írtuk korábban, hogy Garciának lesz még egy meccse a hónapban ezen kívül: július 30-án szerepel legközelebb a RIZIN FF 6-on, ellenfele az orosz bokszoló, Oksana Gagloeva lesz, aki méretben végre passzol Gabihoz. Bár tapasztalatlan MMA-ban (ez lesz az első meccse ebben a szabályrendszerben), de 99 kiló, 23 éves és több küzdőrendszerben is jártas. Papíron ez még talán jól is hangzik, de máris megváltozik az ember véleménye, ha látja Oksanát akció közben:
A felvétel alapján az orosz nem a jitsutudásával veszi majd fel a versenyt Gabival, és még enyhén fogalmaztam. Gagloeva az ütőerejében bízhat, ha lehet ítélkezni egy ilyen rövid felvétel alapján, akkor elmondható, hogy ökölvívásban Oksana jobbnak tűnik Gaibnál:
Szólj hozzá