A nap abszolút WTF-bokszhíre: Nikolai Valuev lesz az oroszországi tévés esti mese műsorvezetője. Ezt most emésszük meg.
…
…
…
Aki nem vágja, ki Valuev (azt nem is feltételezem, hogy volna olyan, aki ismerte, de már nem emlékszik rá, mert ha őt egyszer láttad, halálodig nem felejted), annak: ő a WBA volt nehézsúlyú bajnoka, pályafutása során olyanokat vert meg, mint John Ruiz (kétszer) és a már rég túlkoros Evander Holyfield.
De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy 2 méter 13 centi magas, meccseire 140 kilókkal mérlegelt, testét a talpától a feje búbjáig sűrű szőrzet borítja, az arca pedig olyan, mintha valaki baltával akart volna gránitból gorillafejet faragni, de menet közben sorozatgyilkos szatír sikeredett belőle, az alkotónak a saját műve láttán kifehéredett a haja, örökre elnémult a hangja, megrendült az agyveleje, és azóta is fut, fut megállás nélkül, kifele a világból. Na, hamarosan ő fog az orosz kisgyerekeknek minden nap jó éjszakát kívánni.
A „Spokoynoy nochi, malyshi” azaz Jó éjt, kicsikék című gyerekműsort 1964 óta sugározzák, tehát Valuev is ezen nőtt föl (följebb).
Elképzelni se tudtam volna, amikor gyerek voltam, hogy egy nap majd én leszek a kedvenc kölyök-tévéműsorom házigazdája. Szóval jó éjt, kicsikék!
- így Valuev.
Hogy mindez még rémisztőbb legyen, a hírek szerint a Keleti Vadállat a műsorban bábokkal és rajzfilmfigurákkal együtt altatókat is énekelni fog.
És hogy biztosan teljes képet kapjunk a jelenségről, nézzünk meg pár jelenetet utolsó meccséből, melyen a szintén nem töpszli, 191 centis magasságú David Haye-jel küzdött:
Valuev egyébként biztosan nagyon kedves ember, de ha az én gyerekkoromban ő helyettesítette volna a tévémacit, ma egészen más ember lennék, az is fix.
src="//pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">
Szólj hozzá