A 25 éves brazil küzdősportoló Sao Paulóban, egy grappling edzésen vett részt, az edzőpartnere azonban véletlenül térddel telibe találta a legféltettebb testrészét. A találatnak olyan ereje volt, hogy súlyosan megsérült Mateus pénisze. Ha ez eddig viccesen hangzott, akkor olvasd el, mit mondott a brazil, mert ez már nem lesz derűs, épp ellenkezőleg.
„Óriási fájdalmat éreztem. Bementem a fürdőbe, és láttam, hogy a péniszemen keletkezett egy dudor" – mesélte Mendonca az MMAFighting-nek. "A barátnőm azt mondta, menjünk be a kórházba, ahol ultrahangos vizsgálatot végeztek, és azonnal sürgősségi műtétre egy másik kórházba. Az orvos azt mondta, hogy két hónapig kerüljem az edzőtermet.”
A történet nemcsak szörnyű, de szomorú is egyben, hiszen a 25 éves sportolónak nincs más keresete, és mivel tanítani sem tud, ez nagy kiesés számára. Arra kényszerült, hogy a UFC-s pólóját és kesztyűit, meg egyéb dolgokat áruljon a közösségi médiában.
A volt UFC könnyűsúlyú bajnok Charles Oliveira csapattársa a Chute Boxe Diego Lima csapatban. „Bocao” a Contender Seriesből került a UFC-be, és ahonnan három vereség után elbocsátották. Jobbulást kívánunk neki.
Szólj hozzá