Paulo Costa a UFC 298-as vereségét követően a korábbi váltósúlyú királyt szemelte ki
MMA

Paulo Costa a UFC 298-as vereségét követően a korábbi váltósúlyú királyt szemelte ki


Egy hét sem telt el a Robert Whittaker-Paulo Costa mérkőzés óta, Costamár meg is nevezte, kivel harcolna szívesen, aki nem más, mint „The Nigerian Nightmare”, azaz Kamaru Usman.
„Usman középsúlyban jó lenne. A gourmet csecsen sem tudta kivégezni, na de majd talán én!" – írta Costa a Twitteren/X-en.



Amennyiben Usman úgy dönt, hogy középsúlyban marad, lehet értelme ennek a párosításnak, mivel egy esetleges győzelemmel mindkettőjüknek látótávolságba kerülhet a 185 fontos súlycsoport bajnoki öve.

Természetesen nagy kérdés, Usman visszatér-e sikerei „helyszínére” – váltósúlyba –, de minden bizonnyal elég jó kis összecsapás kerekedhetne ki kettőjük párharcából.

Usman és Khamzat Chimaev – amire Gourmet csecenként hivatkozott Borrachinha – 2023 októberében csapott össze, ez volt Usman karrierjének első középsúlyú mérkőzése. A Nigériai Rémálom erőn felül teljesített, jelentősen megnehezítette "Borz" dolgát a ketrecben, sokak szerint az ő kezét kellett volna a magasba emelni, de hivatalosan Chimaev nyert többségi pontozással.



Íra: Almási Csaba

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá