Paul Felder fél szemmel is majdnem megverte Dan Hooker-t
MMA

Paul Felder fél szemmel is majdnem megverte Dan Hooker-t


A hajnali UFC-gála főmeccsén a szakkommentátorként is tevékenykedő Paul Felder csapott neki Dan Hooker-nek. Az "Ír Sárkány" jobb szeme már az első menet után úgy bedagadt, hogy alig láthatott vele valamit. Amint ezt meglátta a közönség a kamerákon, egy emberként morajlott fel.

Fura, hogy ekkora sérülés keletkezett, pedig nem voltak olyan nagy ütések. Dan Hardy szakkommentátor mondta, ha tovább romlik a helyzet, leállítják a meccset. Ugyanitt, egyszerűen nem tudom elégszer hangsúlyozni, Michael Bisping mekkora legenda. Ő ugyanis fél szemmel lett középsúlyú bajnok, és fél szemmel védte meg a címét.

De visszatérve a mostani főmeccshez. A második menet vége parázs bunyót hozott, jól meggyepálták egymást a harcosok. A harmadik menetben 2-1 arányban volt jobb Hooker a szignifikáns találatokban. Az utolsó két, bajnoki menet is brutál jó állóharcot hozott, a negyedikben Felder nagyon jól kezdett, úgy tűnt, eltörte ellenfele állát, ami nagyon csúnyán bedagadt. A negyedik nagyon magasan Paul menete volt.

Ötödik, mindent eldöntő menet. Felder-é a ketrec közepe, ő nyomul előre. És övő is a legtöbb szignifikáns találat, másfél perccela vége előtt. Azonban jött egy földrevitel Hooker-től, aki ezzel maga alá gyűrte Felder-t. A vége előtt 8 másodperccel felálltak, Paul nem kapott be szignifikáns ütést. Nálam ő volt a győztes,d e a pontozóbíróük máshogy látták, ők Hooker-nek adták a megosztott pontozásos győzelmet.

Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek a mérkőzésen, ami egy igazi háború volt. Mindkettejüket hordágyra kellett tenni a meccs után:



Feldernek ez volt a 3. megosztott pontozásos veresége az 5-ből, mérlege így 17-5-re módosult. Hooker nagyot nyert ezzel, harmadik nyert meccse volt egyhuzamban. A mérkőzést ezen a linken nézhetitek meg.

Az amerikai azt mondta, lehet, hogy ez volt az utolsó meccse:



A pontozás megosztott volt, és simán oda lehetett volna adni Paul-nak is, szóval reméljük, megmarad aktív bunyósnak, és nem vonul vissza. De az is simán érthető, ha nem kér többet az ilyen vérengzésből. Hooker pedig kihívta Justin Gaethje-t. Jobbulást mindkettejüknek!

És respekt.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá