Eye-nek nehezebb, VanZant-nak könnyebb lesz a fogyasztás.
Az Ultimate Fighting Championship (UFC) májusban jelentette be, hogy légsúly formájában új divíziót vezet be a hölgyeknél. A 125 fontos, vagyis 56,6 kilós kategória a szalmasúly (115 font, 52 kg) és a harmatsúly (135 font, 61 kg) között helyezkedik el, és nagy szükség volt rá, mert Dana White szerint rengeteg 56 kilós versenyző van a UFC-ben.
Úgy néz ki, Paige VanZant, és Jessica Eye is ilyen, hisz az előbbi eddig szalmasúlyban, az utóbbi pedig harmatsúlyban bunyózott. Ebből is látni, milyen jó, hogy bevezették a negyedik súlycsoportot a nőknél, így mindketten a saját súlyukhoz közelebb álló kategóriában bunyózhatnak majd.
A UFC 216-ot október 7-én rendezik, 9 meccset már bejelentettek rá, eddig talán VanZant és Eye a két legnagyobb név rajta. VanZant (7-3) nagyon jól kezdte UFC-s karrierjét, győzelmet győzelemre halmozott, de legutóbb kétszer is kopogott, talán most, hogy nem lesz olyan durva a fogyasztás, könnyebb dolga lesz.
Eye ezzel szemben (see what I did there?) 11-6-os mérleggel rendelkezik, ami első hallásra elég jó, de ha a UFC-s statjait nézzük, az elég szörnyű: 1 meccset nyert csak, cserébe 5-ször kikapott. Most kisebb súlycsoportban bunyózhat, szerintem a szalmasúlyba nem tudott volna befogyni, így pont jól jött neki az új részleg.
Szólj hozzá