"Wonderboy" kétszeres volt váltósúlyú bajnoki kihívó, jelenleg a 4. kiemelt a mezőnyben, és tudja ő is, hogy amennyiben győzedelmeskedik, bejelentkezhet egy címmérkőzésért (amit vagy megkap, vagy sem).
A második kiemelt Burns bunyózott már a címért Kamaru Usmannal, sokan azt hitték, le is veri, de végül elhasalt, TKO-s vereség lett a vége. Most a Burns-rajongók biztosan megharagszanak ezért, de nem lenne jó egy visszavágó, hiszen ezt a meccset egyszer már láttuk. Egy lehetősége már volt, és nem tudott élni vele.
Wonderboy viszont megszállottan küzd majd azért, hogy újra esélyt kaphasson a váltósúlyú öv megszerzésére:
"Én vagyok az egyetlen a top contenderek közül, aki még nem harcolt Usmannal." – kezdett bele mondókájába a karatemester. "Olyan, mintha már mindegyik top 10-essel harcolt volna már Usman. Gilbert, Covington, Edwards (korábban), és most Masvidal. Beszéltek a menedzserével arról, hogy talán Chiesa lehet a következő kihívó, de miért nem én?" – tette fel a kérdést. "Szerintem az én stílusom nagyon nem fekszik neki. Úgy érzem, már csak én győzhetem le. Egy jó győzelem Gilbert felett, és velem kell szembeszállnia."
Ha elképzelnénk, milyen lenne köztük egy meccs, jöhetne az év Usman mellett, hogy nagyon jó birkózó. Igen ám, de Thompson-t meg nagyon nehéz a földre vinni, annak ellenére, hogy karatés alapokkal rendelkezik: mindössze kétszer vitték le a legutóbbi 14 mérkőzésén – olvastuk a hihetetlennek tűnő statisztikát az MMAFighting-on.
Állóharcolni sem túl kellemes az amerikaival, stílusa kiszámíthatatlan. Az MMA-ban viszont bármi megtörténhet, Usman ugyanis az év legjobb KO-jával lepte meg Jorge Masvidal-t, aki kitűnő állóharcban.
Természetesen nem Stephen Thompson-ról lenne szó, ha egy interjúban ne lenne pár kedves szava is ahhoz az emberhez, akiről beszél. Imádnivaló stílusához most is tartotta magát:
"Ez a srác... Szinte napról napra jobb. Korábban még a birkózására épített, mindenkit levitt a földre, de már ki is üti az ellenfeleit.Ezzel azért számolnom kell. Nem csak erős, nem csak jól birkózik, de már állóharcban is életveszélyes. De én ezt szeretem. Olyan ez, mint egy sakkmeccs. Imádom, ha valakit meg kell oldani és alkalmazkodni kell hozzá a ketrecben. Én ezért szeretem ezt a sportot. Usman a bajnok. Nála van a bajnoki cím. Én pedig nem állok meg addig, amíg szembe állítanak vele."
Ugye tudjuk azt is, hogy nem jó dolog ennyire előre tekinteni, hiszen jelenleg ott van egy Burns, aki szintén egy kiváló bunyós, nem véletlenül áll Thompson felett a rangsorban. Ezt tudja Wonderboy is, a brazilról a következőket nyilatkozta:
"Tudom, hogy benne maradt az Usman elleni vereség, és ezért is lobbiztam azért, hogy mehessek ellene. Tudom, hogy a lehető legjobb Gilbers Burns fog elém állni. Szeretne ismét győzni. Ő is nagyon erős, bármikor ki tud ütni bárkit, sőt még a jitsuja is világelső. De mint mondtam, én imádom a kihívásokat, ezért bunyózom."
Mindezek után két gondolat vetődött fel bennünk:
- Mikor lesz már vasárnap hajnal??!?!
- Vajon lehet nem imádni Wonderboyt?
Szólj hozzá