Őrületes repülő térdessel tért vissza a győztesek táborába MVP
MMA

Őrületes repülő térdessel tért vissza a győztesek táborába MVP


Michael "Venom" Page, az MMA egyik legnagyobb showmanje és legnagyszerűbb állóharcosa óriási győzelmet aratott a dublini Bellator-gálán.

A mérkőzésvezetőtől, Dan Miragliotta-tól kapott egy pont levonást azért, amiért túlságosan sokat bohóckodott, ez jól láthatóan nagyon nem tetszett Venom-nak. Abba is hagyta a hülyéskedést:

Megint akkora magabiztosságtól árulkodott a kiütése, hogy az valami hihetetlen. Amint landolt az a repülő térdes, és Richard Kiely még csak le sem esett a földre, már tudta, hogy ezzel a mozdulattal megnyerte a bunyót.

Megint jól jósolta meg a dolgokat, ugyanis Kiely tényleg a földre került, és nem is tudott feltápászkodni onnan.

Ezt látni kell, hogy elhidd:



És MINDEGYIK kiütése ilyen!!

Hihetetlen. A meccs után kihívta legyőzőjét, Douglas Lima-t, aki elvette tőle a veretlenségét idén májusban. Szerencsére a vereség nem vette el sem az életkedvét, sem az önbizalmát – ugyanolyan dominanciát láthattunk tőle, amit megszokhattunk.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá