Oleksandr Usyk kiszállt az oroszok elleni háborúból, elkezdi felkészülését Anthony Joshua ellen

Oleksandr Usyk kiszállt az oroszok elleni háborúból, elkezdi felkészülését Anthony Joshua ellen


Oleksandr Usyk, a WBA (Super), IBF, WBO, és az IBO nehézsúlyú bajnoka eddig Ukrajnában volt, hiszen országát megtámadta Oroszország, ezért bő két héttel ezelőtt csatlakozott a Kijevi Területvédelemhez (Kyiv Territorial Defence).



Most jött a hír, hogy Usyk a Klitschko-fivérekkel és Lomachenko-val ellentétben – aki lemondta címmérkőzését Kambosos ellen – elhagyta az országot, hogy elkezdhesse felkészülését a következő bokszmérkőzésére, az Anthony Joshua elleni visszavágójára.

AJ és Usyk tavaly mérkőzött, és nagy meglepetésre az ukrán simán kipontozta a nehézsúlyú bajnokot, akitől így átvette mind a 4 bajnoki címét. Ez volt Joshua karrierjének első pontozásos veresége. A brit olimpiai bajnok azonnali visszavágót kért, és a jelek szerint ezt most meg is kapja, pedig már tervben volt egy ideiglenes bajnoki címmeccs is.

Egyes jelentések szerint Usyk már el is hagyta Ukrajnát épségben, és Oxnard-ban kezdte meg a 6-8 hetes edzőtábort, ahol sokat edzett korábban Lomachenko-val együtt. Külön engedélyre nem volt szüksége országa elhagyásához, mivel elit sportolónak számít, ráadásul három gyereke is van.

Usyk korábban azt mondta,
"az országa és a becsülete sokkal fontosabb számára, mint egy bajnoki öv",

de minden jel arra utal, hogy változtatott az álláspontján...

Szerinted Lomachenko, vagy Usyk cselekszik helyesen?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá