Nunes tanácsa Rondának: Légy erős, vissza tudsz térni, ahogy én is
MMA

Nunes tanácsa Rondának: Légy erős, vissza tudsz térni, ahogy én is


A jelenlegi női harmatsúlyú bajnok is állt már fel a padlóról.


Ahogy Amanda Nunes 48 másodperc alatt elpusztította Ronda Rousey-t a UFC 207-en, az a szervezet történetének egyik legegyoldalúbb mérkőzése volt. A meccs után Nunes biztos volt benne, hogy Ronda visszavonul, és ez a kérdés a mai napig nyitott, mivel „Rowdy” nem nyilatkozik.

Amanda azóta már támogatóbb hangnemet üt meg a volt bajnokkal kapcsolatban:
Én már túl vagyok karrierem ezen állomásán. Veszíteni nehéz, de ha erős vagy, visszajöhetsz, ahogy én is tettem. Változtass. A családnak vele kell most lennie, ez nagyon fontos alap. Változtasson az edzésén, menjen át másik csapathoz, és térjen vissza erősebben.

Nunes tudja, miről beszél. Miután az Invictától a UFC-be igazolt, első két meccsét TKO-val nyerte az első menetben, majd lendületét megtörte Cat Zingano, aki őt verte technikai KO-val. A vereség után Nunes elhagyta az MMA Masters csapatot, és az American Top Team-be igazolt, ahol többek között barátnőjével, Nina Ansaroff-fal és tucatnyi más elit bunyóssal edz együtt. A váltás jó döntésnek bizonyult, hiszen azóta utolsó öt meccsét és a bajnoki övet is megnyerte, továbbá mindössze a harmadik női versenyzővé vált, aki sikeresen védett címet a UFC-ben.

Rousey ezzel ellentétben a Holly Holm elleni vereség után kitartott megosztó edzője, Edmund Tarverdyan mellett, és sokak szerint pont ez a csökönyösség és gőg okozta a vesztét. Nunes is az edzőt tartja hibásnak és – mint mondja - a meccsnek már rég vége volt a leintés előtt.
Szerintem az egója volt a gond. Tudtam, hogy állva akar majd nyerni ellenem, ami egy magamfajta versenyző ellen teljesen rossz stratégia. Az első betalált ütésemnél tudtam, hogy vége. Abban a pillanatban láttam valamit, mintha félt volna az ütésemtől.

Rousey a vereség óta csendben van, csak egy rövid üzenetben gratulált Nunes-nek, és köszönte meg rajongóinak a támogatást, illetve egy inspirációs idézetben utalt arra, hogy a romokból építi újra az életét. Az ő visszatérése nélkül pedig Amanda karrierjének következő állomása kérdéses, hiszen nincs igazán nagy név, akivel bunyózhatna. Miesha Tate visszavonult, Holly Holm pedig Germaine de Randamie-vel küzd meg februárban az első női pehelysúlyú címért. A brazil harmatsúlyú bajnok azt mondja, ez neki nem gond, majd annak a meccsnek a győztesével bunyózik, így ő lehet az első nő a UFC-ben, aki egyszerre lehet két súlycsoport bajnoka.
A 145 fontos öv a következő állomás, felmegyek pehelysúlyba.

Végül is nem rossz ötlet azzal promóznod magad az MMA-ban, ami Conor McGregornak már bejött.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá