A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az olimpiai aranyérmes birkózólegenda most a Facebookon, a fia társaságában osztotta meg véleményét erről a bunyóról, pár nap távlatában. A videó meglehetősen humoros lett – rögtön azzal kezdődik, hogy Norbi édesapja azzal viccelődik, hogy a fia kényszerítette a felvétel elkészítésére.
„Ott voltál pszichésen és fizikailag is. Lehetett látni, hogy jól sikerült a fogyásod, szemmel láthatóan erősebb voltál az ellenfelednél. A másik, ami nagyon fontos volt, hogy nem kapkodtál, hanem ott voltál végig pszichésen a meccsen. Már az első kis hibát, amikor szétment egy kicsit a keze, már érezted, akkor megcsináltad a felütést. Onnantól kezdve, úgy gondolom, biztos érezted, hogy ezt jól el is találtad. Onnantól kezdve lehetett érezni, hogy ez a menet most már a te kezedben lesz" – mondta.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Amikor Norbert ráterelte a szót arra az apró hibára, amit „Magic" elkövetett a meccsen – hogy ha a térdét csak megemeli ahelyett, hogy repülő térdest indít egy ugrással, akkor már ott KO-val nyeri a meccset – Norbi mosolyogva közbeszólt:
„Köszi, ezt is én mondtam neked."
Erre az apja úgy reagált, hogy „Ja, hogy te mondtad el? Azt hittem, hogy én értek ennyire hozzá!". A mosolyra fakasztó jelenetből volt még pár, de az összes poént nem lőjük le:
A végén persze komolyra fordult a szó – itt Norbi biztató szavakat, nagy dicséretet kapott az édesapjától, illetve egy jó tanácsot is.
„A lényeg az, hogy összeszedett voltál, jól sikerült a felkészülésed. Ha meg tudod ezeket a dolgokat tartani, és nem kapkodsz, hanem tényleg ugyanígy tudsz összpontosítani az ellenfélre, meg annak a minden rezdülésére, akkor sok minden jó dolog vár még rád."
Norbi a Hexagone 42-n nemcsak a főmeccset nyerte meg, hanem egyben a középsúlyú torna elődöntőjét is. A döntő időpontja még nincs meg, mert a másik ágon rendezik április 11-én az Ilian Bouafia vs. Matthieu Duclos bunyót a Hexagone MMA 43-on, és ennek a mérkőzésnek a győztese lesz Norbi következő ellenfele.
Szólj hozzá