Nick Diaz ordítva elküldte, majd mégis inkább fűvel kínálta az USADA-tesztert
MMA

Nick Diaz ordítva elküldte, majd mégis inkább fűvel kínálta az USADA-tesztert


Klasszikus Nick.



Nick Diazt tegnap tesztelni akarta az USADA. Az eltiltását frissen letöltött bunyós ebből aztán nem kért: hosszú percekig ordibálva veszekedett az ellenőrrel telefonon, és el akarta küldeni. Később meggondolta magát, fogadta a tesztert, sőt, még fűvel is megkínálta. És végül még mintát is adott.

A tőle egyáltalán nem meglepő délelőttöt Nick végig közvetítette Snapchaten. A történet egy részét Diaz – olyan jó diazosan – úgy mutatta be, hogy felvette telefonnal, ahogy egy másik telefonon lejátssza annak a felvételét, ahogy az USADA-ssal kommunikál. Eredet:



Diaz még sohasem mondott nemet a doppingtesztre, de tegnap volt egy bökkenő: álmos volt. Aki követi a bunyóst Snapen, az vágja, hogy eltiltása alatt gyakorlatilag minden este bulizni volt, sorban tolta ki magáról a képeket és videókat, melyeken ilyen meg olyan klubok DJ pultjában ácsorog, meg nőkkel csillezik. A vasárnap éjszakát sem töltötte másként, és épp akkor zuhant be az ágyba a hotelszobájában, amikor a USADA munkatársa – erről mit sem sejtve – hétfő reggel felhívta.


Várnod kell öt vagy hat órát, most értem vissza, aludni akarok. Egész éjjel fent voltam. Miért nem jössz holnap, miért nem holnap? Egész éjjel elvoltam bazmeg, a héten semmi dolgom, aludni akarok! Délután kettőkor akarok felébredni!


Ezt ordibálta a nőnek a telefonba a felháborodott Diaz. Egyébként valószínűleg nem (csak) szórakozásból jár klubozni: Amerikában a kétezres évek eleje óta dívik, hogy a bulihelyek fizetnek a celebeknek azért, hogy náluk lógjanak, és vonzzák a vendégeket. Nick is így csinált pénzt az elmúlt 18 hónap kényszerszünetében, és amennyire antiszociális, aligha élvezi igazán a helyzetet – viszont hülye lenne nemet mondani a könnyű lére.





Mindenesetre Nick, miután hiába akarta elküldeni a tesztert, hogy jöjjön vissza 5-6 óra múlva, jobb belátásra tért – ebben minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy a nő két éves eltiltással fenyegette, ennyit szab ki ugyanis az USADA a doppingvizsgálat elől megfutamodókra. Diaz azt is elmondta, hogy van nála fű, sőt, megkínálta a tesztelőt is, aki ebből nem kért. A szmokiból azért nem lett gáz, mert az versenyidőszakon kívül nem tiltott szer.



Végül mindenki lenyugodott, Nick adott mintát, az USADA-s nő lelépett, és jöhetett az alvás.

Ilyen ember nincs még egy a UFC-ben.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá