Az idősebb Diaz fivér számtalanszor meglebegtette már a visszatérés kártyát az elmúlt években, de úgy tűnik, most tényleg komolyan gondolja. Persze ezt senki ne vegye készpénznek, de tegnap az Instagram profilján megosztott egy képet amin egy nyereményjáték szerepel. A győztes pedig ingyen jegyet nyerhet az állítólagos visszatérésre.
Nick nemrég az ESPN-nek adott egy interjút, ami a legkevésbé sem volt mondható tisztának és világosnak, arra viszont tökéletes volt, hogy az állóvizet egy kicsit felkavarja. Nick beszélt Nate és Masvidal mérkőzéséről is és nem igazán szívlelte, hogy a ‘kubai Jézus’ meg akarja “szentelni” az öccsét.
Aki nem tudná, eredetileg Nick küzdött volna meg Masvidal-lal még tavasszal, de ugye erről beszéltem, mikor azt emlegettem, hogy nem kell készpénznek venni ezeket a kijelentéseket.
Nick azt is mondta az ominózus interjúban, a híres, nevezetes BMF övre, hogy “az az öv az enyém és az testvérem útjába fogok állni, hogy megszerezzem.” Ezen kívül még azt is mondta, hogy a visszatérése csupán Dana White-on múlik.
A stocktoni fenegyerek utoljára 2015-ben lépett az Oktagonba Anderson Silva ellen. Akkor öt évre eltiltották marihuána fogyasztás miatt, ám ezt később lecsökkentették tizennyolc hónapra. Ha lehet hinni a pletykáknak, vajon mennyire van berozsdásodva a most harminchat éves bunyós ?
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Kedves olvasónk! A TOTALDAMAGE.hu Magyarország egyik legnépszerűbb küzdősport oldala.
Kizárólag az oldalunkon megjelenő reklámoknak köszönhető, hogy fenn tudjuk tartani az oldal működését, és így a nap 24 órájában a legfrissebb rendkívüli hírekkel, interjúkkal és videókkal tudunk szórakoztatni. Ha szeretnéd, hogy a TOTALDAMAGE még sokáig üzemeljen, kérjük, kapcsold ki a hirdetésblokkolót az oldalunkon!
Hatalmas szenvedéllyel és nagy szeretettel készítette a Webness Design: Medoks
Szólj hozzá