Nemrég még járni sem tudott, ma már birkózgat is Ben Askren
MMA

Nemrég még járni sem tudott, ma már birkózgat is Ben Askren


Ben Askren bizonyította, hogy még mindig tud birkózni, a tudása nem veszett el.

Az év elején a korábbi MMA-bajnokot súlyos tüdőgyulladással szállították kórházba, amit egy fertőzés okozott. Askren technikailag „négyszer meghalt” a 45 napos kómája alatt, és júniusban egy életmentő beavatkozáson esett át, kettős tüdőtranszplantációja volt.

„Funky” folyamatosan dokumentálja a felépülése folyamatát a közösségi médiában. Vasárnap egy videót osztott meg, amelyen egy birkózótechnikát mutat be, egy egylábas levitelt.


„Majdnem meghaltam… de sosem felejtem el, hogyan kell karhúzást csinálni” – írta a bejegyzéséhez a Twitteren.

A rajongók megdöbbenve kommentelték, mennyire jól regenerálódott a 41 éves sportoló a halálközeli élmény után.

„Nagyon örülök, hogy jobban vagy” – írta egyikük. Egy másik hozzátette: „Ó, pillanatokon belül visszatér a régi önmagához, haha.”

„Ben, te inspiráció vagy” – üzente valaki más.

„Tesó, ő Wolverine, csak lassabb a gyógyulási faktora” – viccelődött egy X-felhasználó.

„Tekintve, hogy júniusban már szinte a gyászjelentésekre készültünk Ben miatt, ez elképesztő” – írta valaki a Redditen.

„Ez őrületes felépülés. Jó látni” – tette hozzá egy másik rajongó.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá