Nehézsúlyú vb-címért bokszol májusban a 48 éves James Toney
Az ex-világbajnok 2 év kihagyás után, május 13-án újra bokszol, ráadásul a betöltetlen nehézsúlyú WBF-trónért. Amennyiben James “Lights Out” Toney (76-10-3, 46 KO) le tudja győzni a nem túl impresszív mérlegű Mike Sheppardot (24-20-2, 10 KO), akkor 48 évesen negyedszer is világbajnok lehet belőle.
A dolog egyáltalán nem lehetetlen, Roy Jones Jr. épp nemrég, 2017 februárjában tette meg ugyanezt.
Toney korábban három súlycsoportban is megszerezte a világbajnoki övet az IBF-nél, és bizony MMA-ban is kipróbálta magát, de miután Randy Couture megmutatta rajta, hogyan néz ki a ground-and-pound és egy karháromszög fojtás, a bokszbajnok inkább úgy döntött, hogy köszöni szépen, neki ennyi elég is volt, marad inkább a kaptafánál. Toney az utolsó két mérkőzését elveszítette, olyanok ellen, akik korábban még arra sem lettek volna jók, hogy vödröt tartsanak neki a menetek közötti szünetekben.
Ellenfeléről, Toney-Sheppardról nagyjából annyit érdemes tudni, hogy gyenge mérlege ellenére kétszer volt világbajnok, és ő sem fiatal már: 41 éves.
A 12 menetesre tervezett meccsnek ennek ellenére bizonyára sok ellenzője akad majd, és sokat elmond az is, hogy állítólag sehol sem lehet majd nézni – sem TV-ben, sem pedig streamen keresztül. Aki közel lakik a michigani Convocation Centerhez, és ráér május 13-án, az potom 35 dollárért kaphat ülőhelyet, és így élőben nézheti az eseményeket.
Rajtuk kívül színre lép még egy csomó korábbi világbajnok. Bunyózik az IBF korábbi kétszeres világbajnoka, Cornelius “K9” Bundrage (35-6, 1 NC), az USBO váltósúlyú bajnoka, Lanardo “Pain Server” Tyner (30-10-2, 2 NC) és a nevenincs UBF világbajnoka, Patrick “Boss Man” Boozer is.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá