Négy nap alatt tizenegy kiló: ennyit kell leadnia Cris Cyborgnak
MMA

Négy nap alatt tizenegy kiló: ennyit kell leadnia Cris Cyborgnak


Erre rámehet az egészsége.


A UFC Fight Night 95 szombati főmeccse a Cris Cyborg - Lina Lansberg összecsapás lesz, 140 fontos, köztes súlyban. A brazil ismét hazai közönség előtt bizonyíthat, azonban – naná, hogy megint - komoly gondjai vannak a fogyasztással.

Az edzőtábort 175 fonttal kezdte, és hétfőn még mindig 165-öt nyomott, ami 25 fonttal van a súlyhatár fölött, így iszonyúan bele kell húznia, hogy meglegyen mérlegelésre. Az alábbi , néhány hónapos felvételen látható, milyen nehezen fogyasztott le Cyborg 139 fontra Leslie Smith ellen, pedig akkor 12 hét állt rendelkezésére, most pedig csak 8.



Mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy egészségesen nézett ki 139-re befogyva, és most is valami ilyesmi folyhat a háttérben, csak még durvábban.

Cyborg felfogadta a bunyósból a UFC legkapósabb étkezési tanácsadójává avanzsált George Lockhart-ot, akinek javaslatára még fogamzásgátlót is elkezdett szedni, hogy tudja tartani a súlyát edzőtábor alatt. Ez elég durva, de Cris bízik a férfi rutinjában.
George azt mondja, ez segít és én hiszek neki.

Ha kérdezik, miért teszi ezt magával, azt mondja, a rajongói miatt és azért, mert szereti, amit csinál.
Szerintem, ha szőke lennék és kék szemű, már meglenne a súlycsoportom. Azért idegesítő, mert a mostani ellenfelem, Lina is 145 font, most neki is fogyasztania kell, és neki is nehéz. De lemegyek 140-re, mert szupermeccseket akarok. Bármelyik top 10-es csajjal kiállok. Azt mondják, 135-ön jobb versenyzők vannak, mint az én súlycsoportomban, de ez hülyeség. A Bellatorban és az Invictában is vannak ebben a súlycsoportban jó harcosok, így szerintem ez csak kifogás.

Ennek ellenére teszem a dolgom a rajongóimért. Ők a UFC-ben akarnak látni, és én hálás vagyok a legutóbbi meccsemért. A fogyasztás iszonyú nehéz, és néha úgy érzem, nem bírom tovább, de imádom a munkám, ezért lemegyek 140-re, és szupermeccset vívok.

Dana White legutóbbi nyilatkozata szerint nem tervezi magasabb női súlycsoport létrehozását a UFC-ben, Cyborg meg csak fogyassza magát halálba.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá