Mr. Calzaghe – kötelező néznivaló, nem csak fanoknak
Egy príma dokumentumfilm jelent meg 2015 végén Joe Calzagheről. Az amúgy csak producerként tevékenykedő Vaughan Sivell rendezte, aki egyébként momentán Oscar Pistorius-ról forgat szintén doksit. Első filmért, nos, le kalappal.
Calzaghe-ról biztos sokan tudják, hogy csodás, 46-0-s mérleggel vonult vissza, ezalatt 21 alkalommal védte meg a WBO világbajnoki övét egy évtized alatt, és kazalnyi kiütéssel büszkélkedhet. Sokan amiatt kritizálják, hogy sosem volt igazán komoly ellenfele – Hopkins és Jones Jr., utolsó két ellenfele, már túl voltak a fénykorukon.
Amit viszont tutira nem sokan tudnak… Na, igazából erről szól a film. Joe-val egyenértékű szerepet kap apja, Enzo Calzaghe. Ő Szardínián született, négy testvére volt, és bár gyerekkorában focista akart lenni, apja unszolására zenész lett: basszusgitáros és dalszerző egy együttesben. Zenéléssel bejárta Európát és végül Walesben kötött ki, ahol egy hónapon belül megházasodott, és 1972-ben megszületett Joe. Apja dolgozott egy bokszklubban (is), ahova a tulaj és edző Paul Williams elhívta az akkor még nyikhaj Joe-t edzeni. Aztán mikor Williams visszavonult, Enzora hagyta a terem igazgatását. Zéró szakmai tapasztalattal nemcsak a terem feje lett, hanem Joe edzője is, a visszavonulásáig nem is tágítottak egymás mellől.
Rokonok mellett újságírók, néhány bokszoló, zenész és celeb (például Michael J. Fox is) nyilatkozatai részletesen tárják elénk a két Calzaghe életútját. Joe szerény jelenségnek tűnik, apja pedig le sem tagadhatja vérét, végtelenül szórakoztató az öreg. Nyilatkozik Chris Eubank is a Joe elleni meccséről, szó esik Calzaghe gyakori kéz-serüléseiről, ami miatt a Jeff Lacy bunyót is el kellett napolni pár hónappal. Mikkel Kessler és Joe együtt nézik újra csatájukat, hatalmas nevetések közepette. Végül persze a Bernard Hopkins és Roy Jones Jr.küzdelmek következnek, majd a visszavonulás.
Lehet őt nem kedvelni, de ezt akkor is érdemes megnézni. Minden szempontból remek dokumentumfilm ez a tizenegyedikként veretlenként kesztyűt a szögre akasztó bokszolóról. Kedvcsinálónak itt a bemutató, de maga a film is fent van a YouTube-on az olasz és walesi akcentusokkal elbírók számára.
A teljes filmet itt tudjátok megnézni:
írta: td_pcsaba
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá