Most derült ki: Jack Della Maddalena karja már az elsőben ELTÖRT Gilbert Burns ellen
MMA

Most derült ki: Jack Della Maddalena karja már az elsőben ELTÖRT Gilbert Burns ellen


Jack Della Maddalena (17-2) a múlt hétvégi UFC 299-en egy jól időzített térdessel és az azutáni GnP-vel a harmadik menetben legyőzte Gilbert Burnst, megtartva ezzel a veretlen mérleglét a UFC-ben (7-0), úgy, hogy 17 mérkőzés óta veretlen MMA-ban.

Mindezt úgy tette meg – mint most, napokkal a gála után kiderült –, hogy a karja már az első menetben ELTÖRT.

Az egyik Est Teljesítménye díjat elnyerő bunyós menedzsere az Instagramon mutatta be az ezt bizonyító röntgenfelvételt.



 










View this post on Instagram























 

A post shared by totaldamage (@totaldamagehu)





„Jack karja az elsőben tisztán eltört" – írta Jack menedzsere. „Ennek ellenére a harmadikban befejezte a mérkőzést. Katona! Utóirat: Gilbert keményen rúg!"


Jack a győzelme után Shavkat Rakhmonovot (18-0) hívta ki, aki hátborzongató üzenettel válaszolt:


„Tisztelem a bátorságod és a magabiztosságod, Jack, de ugyanaz lesz a sorsod neked is, mint az eddigi ellenfeleimnek."


Shavkat az összes eddigi ellenfelét idő előtt kivégezte.

Ariel Helwani szerint csütörtökön derül ki, hogy szükség lesz-e műtétre. Ha a beavatkozás szükséges, azzal Jack hosszú hónapokra a kispadra kerül.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá