Mortal Kombat kerekedett a hétvégi UFC-gálából
MMA

Mortal Kombat kerekedett a hétvégi UFC-gálából


Tartozunk egy vallomással: nem írtunk a UFC on ESPN: Munhoz vs. Edgar gáláról, mert néha nekünk is kell egy kis áramszünet. Örömmel jelentjük, hogy a szervereink újra élnek és virulnak, ezért most bepótoljuk a bepótolnivalót.

Mindössze 9 mérkőzést szerveztek (OSP előmeccse elmaradt a bunyós COVID-19 fertőzése miatt), és ebből csak 3 fejeződött be pontozással.

Beszéljünk a főmeccsről, hiszen Frankie Edgar itt mutatkozott be először a legkisebb súlycsoportban, amibe valaha befért. Harmatsúlyról van szó. Az egykori könnyűsúlyú (kettővel a harmatsúly feletti divízió) UFC-bajnok korábban is megígérte, hogy befogyaszt a kategóriába, ám jött egy kósza lehetőség Korean Zombie képében pehelysúlyban, amivel Frankie élt.

Hiba volt, TKO-val kikapott. Most viszont sikerült nyernie, a bajnokesélyes Pedro Munhoz-t győzte le megosztott pontozással egy nagyon élvezetes, igazi adok-kapok meccsen. Az eredmény elég megosztó, mint minden megosztott pontozás (ki gondolta volna!), Munhoz szerint csak Edgar neve miatt adták neki a bírók ezt a találkozót. Fight of the Night díjat érdemelt a meccs.

Az előmeccsen volt egy gyönyörű KO Mike Rodriguez jóvoltából, egész egyszerűen klincsbe fogta ellenfelét, rátolt egy könyököst és egy térdest, majd a földön kivégezte.

A gála egyik legnagyobb nyertese Shana Dobson volt, aki óriási – mondom, ÓRIÁSI underdog volt. A csaj 3-4-es mérleggel állt a 9-1-es-es mérlegű Mariya Agapova elé, a kutya se fogadott volna a győzelmére. A UFC történelmének legnagyobb meglepetésének nevezik Dobson TKO-s csodadiadalát, Agapova pedig bánhatja, hogy két hónapon belül bevállalt két bunyót.

Jordan Wright is csodásan küzdött, egy pörgő rúgással kínálta meg ellenfelét, aki ettől a támadástól a földre borult a meccs elején. Ebből nem lett finis, ez után viszont véres pacává változtatta Ike Villanueva fejét, az orvos beszüntette a meccset az első menetben.

Trevin Jones bitang nagyot küzdött, Timur Valiev közel járt ahhoz, hogy kivégezze. Azonban megszületett az év egyik legnagyobb visszatérése, az első menetben történt szénné verés után Jones egy kontrával a földre küldte Timurt, és be is húzta a TKO-s győzelmet.

A kivégzéstengerből sajnos csak ezt azt egyet tudjuk megmutatni, mert a UFC Twitterén blokkolták a videók láthatóságát, ezek Magyarországról nem nézhetők. Joe Solecki mutatja, hogy kell csinálni az RNC-t:



A meccseket ezen a linken tudod visszanézni – érdemes!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá