Még ma, egy nappal a történelmi jelentőségű UFC 217 után is le vagyok döbbenve a látottakon. Az évben nem voltak túl jók a számozott gálák, többször savaztam is őket, mondván, hogy a UFC Fight Night-ok kenterbe verték őket. Ez a gála viszont minden tekintetben más volt, mint a többi. Kenterbe verte a többi számozott gálát kenterbe verő Fight Night-okat, és itt nem csak a főkártya eseményeiről beszélek. A prelimeken 6 meccsből mindössze egyetlen egy végződött pontozással. De persze a prímet a három címmeccs vitte, és akkora a jelentőségük, hogy nem hagyhatjuk őket (utó)szó nélkül. Pár tanulságot le kell vonnunk belőle.
Mindenki verhető
Három bajnoki címmeccs volt a gálán, mindhárom bajnok elveszítette az övét. Az volt még bennük a közös, hogy a háromból három volt nagyképű és nagyszájú (ketten pedig veretlenek is voltak) a meccs előtti időszakban. Ez valahol természetes, hiszen ha te vagy a világon a legjobb, akkor nehéz nem magabiztosnak érezni magad. De sajnos ez nem ugyanaz, mint a beképzeltség. Míg az egyikre igenis nagy szükség van, addig a másikra egyáltalán nincs. Cody Garbrandt például iszonyatosan beképzelt volt TJ Dillashaw ellen. Az első menet végén majdnem kivégezte a kihívóját, 11-0-s mérleggel a háta mögött, valamint azután, hogy játszi könnyedséggel legyőzte az előző meccsen az évek óta regnáló bajnokot, Dominick Cruz-t, erre látszólag meg is volt minden oka.
A második menetben (ha jól emlékszem) Cody táncolt, odaszólogatott Dillashaw-nak, nyeregben érezte magát, aztán... Bumm. Egy mozdulat elég volt ahhoz, hogy Cody minden beképzeltsége egy szempillantás alatt elillanjon.
The Octagon just brings the dancer out of @Cody_NoLove#UFC217 pic.twitter.com/tGa4NUmfDx
— UFC (@ufc) November 5, 2017
Cody a meccs után azt nyilatkozta, hogy még mindig ő a legjobb, és az egyetlen, aki legyőzheti őt, az saját maga. Tudja ő is jól: ezt ő baszta el. Mégpedig a beképzeltsége miatt. A tanulság tehát az, hogy kell egy egészséges önbizalom (érzésem szerint Dillashaw-ban is végig megvolt), hiszen ha nem bízunk magunkban, akkor ki fog és legfőképp: miért? De nem szabad átesni a ló túloldalára. Tisztelnünk kell az ellenfelet, mert mindenki legyőzhető. Ebben a sportban elég ahhoz egyetlen hiba, egyetlen kósza, véletlenül betalált ütés, rúgás, vagy bármi, hogy egy gondosan, évek alatt felépített karrier romba dőljön. Olyan ez, mint az orosz rulett: sosem tudhatod, ki győz le kit.
Persze Cody vissza fog térni, még semmi sincs veszve, főleg annak tudatában, hogy az elsőben a gong mentette meg Dillashaw-t, de nagy csorba esett a hírnevén. Új mérlege: 11-1.
Embernek kell maradni minden helyzetben
Az előző ponthoz szorosan kapcsolódik ez. Joanna Jedrejczyk például nem volt valami tisztességes (hogy enyhén fejezzem ki magam) ellenfelével, Rose Namajunassal szemben a meccs lead up-jában. Arcoskodott, arcba nyúlt, megpróbálta felbőszíteni Rose-t, emellett pedig annyira el volt foglalva Ronda Rousey rekordjának megdöntésével, hogy elfelejtett a meccsre koncentrálni. Pedig eddig pár necces pillanatot leszámítva JJ legyőzhetetlennek bizonyult. Lehet, hogy november 4-én is az lett volna, de nem így lett, beütött a karma. Sokan nem szeretik Joannát, mert sajnos ő is átesett már a ló túloldalára. Majd most talán vissza tud mászni a helyes oldalra. Addig azonban át kell gondolnia ezt az egészet, meg azt, hogy mit rontott el, és persze ízlelgetnie kell új mérlegét, ami: 14-1.

Az új bajnok jól mondta: embernek kell maradni. Minden helyzetben. Joanna egyébként emberként viselkedett a meccse után, gratulált az új bajnoknak, odaállt a kamera elé, elsírta magát, és tájékoztatta rajongóit, hogy ez van, ilyen ez a sport, és hogy vissza fog térni. Valami ilyesmit kellett volna tennie Ronda Rousey-nak is, miután kikapott Amanda Nunes-től, de képtelen volt erre. Namajunas pedig csillagos ötösre vizsgázott, mind a lead up-ban, mind a meccs közben, mind a meccs után igazi bajnokhoz méltóan viselkedett.
Remélhetőleg megtartja ezt a jó szokását most, bajnokként is.
GSP minden idők (egyik) legjobbja

Ki csinált már olyat MMA-ban, hogy négy évet kihagy és egy feljebbi súlycsoportban tér vissza, ahol idő előtt kivégzi az aktuális bajnokot? Emlékeim szerint senki. És ekkor jött Georges St-Pierre, és megcsinálta. Mert kihívást keresett. Ez volt a 13. nyertes meccse zsinórban. A jelenleg súlycsoporttól független legjobb harcos, Demetrious Johnson is ugyanennyinél tart.
Kérdés, hogy GSP hol foglal helyet azon a bizonyos P4P listán, de véleményem szerint az első helyen kellene landolnia. Ha már 4 éves kihagyás után egyből címmeccset kapott, és ha már váltósúlyúként megnyerte azt. Mighty Mouse-nak nincs második öve, GSP-nek van. Egy biztos: Mighty Mouse elsősége veszélyben van a ranglistán. Alig várom, hogy bejelentsék, a toplisa melyik részén landol hivatalosan Georges St-Pierre neve.
Egy a kérdés: vajon DJ elé, vagy DJ mögé kerül?
Szólj hozzá