Mirko Cro Cop visszavágott Roy Nelsonnak – bár nem 'úgy'
MMA

Mirko Cro Cop visszavágott Roy Nelsonnak – bár nem 'úgy'


Ma hajnalban rendezték a Bellator 216-ot, ahol az egyik legérdekesebb meccs egy visszavágó volt Roy Nelson és Cro Cop között. Mint ismeretes, az első találkozót "Big Country" nyerte meg TKO-val, a hazai pályáján (kick-box) verte meg a horvátot.

Mirko revansára csaknem 8 évet kellett várni, és a 44 éves legenda jó pár nagy felütést tolt két évvel fiatalabb ellenfelére, és pár testrúgása is volt:



Nelson többször megpróbálta a földre vinni Mirkót, de 10-ből csak egy jött össze neki, az is a harmadik menet vége előtt nem sokkal, így már nem volt ideje kihasználni pozícióbeli fölényét. Érzésem szerint 10-9-re az Öreg Harcos vitte a meneteket, és a bírók is így látták.

Az eredményhirdetésnél meghökkentő volt, hogy először Nelson keze került a magasba, de aztán a bíró Cro Copét emelte fel:



A meccs után Filipovic elmondta, hogy lelkileg nehezebb volt ez a bunyó neki, mint fizikailag, hiszen egy olyan emberrel küzdött, aki anno legyőzte. Ez azért nagy szó, mert az ő korában már kevesen tudnak bunyózni ilyen szinten. Sajnos nem volt extra jó a meccs, de egyszer azért érdemes megnézni. Itt a link hozzá.

A címben azért írtam, hogy nem úgy, mert bár 1:1 eltt az állás, az igazi revans egy TKO-s győzelem lett volna.

A legfurább az, hogy még fiatal korában sem volt ilyen jó szériája MMA-ban Cro Copnak, ugyanis jelenleg a tizedik győztes meccsénél tart egyhuzamban. Ilyen eddig a K-1-es karrierje során történt, a 11. meccsen Remy Bonjasky verte meg őt 2014-ben. MMA-ban eddig 7 volt a legjobb winning streak-je.

Ez is csak azt bizonyítja, hogy:

A kor csak egy szám!!!

Még egy meghökkentő adat a végére: amikor Cro Cop nyer, azt általában idő előtti kivégzéssel teszi. Ezt egyrészt onnan látni, hogy 38 győzelméből 28 KO, 6 submission és mindössze 4 pontozás, másrészt pedig utoljára 2005-ben, vagyis 14 éve (!!!) nyert pontozással.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá