Amikor Sean Strickland a brazil Alex Pereira-val bunyózott, kiemelte, hogy ellenfele nagyon jó adottságokkal rendelkezik, 193 centiméter magas. Centiméter pontossággal ugyanakkora mint Israel, de egy friss fotó Pereira-ról körbejárta az egész internetet, szinte nincs oldal, ahol ne osztották volna meg, ámulva-bámulva Alex fizikumán.
A friss fotón a középsúlyú bajnoki kihívó a félnehézsúlyú (!) Dominick Reyes mellett áll, és az eggyel nagyobb súlycsoportban versenyző kollégája valósággal eltörpül mellette, holott ennek pont fordítva kellene történnie.

Azt azért hozzátesszük, hogy Reyes is 193 centi (érdekes módon mindhárman ugyanolyan magasak, ezt több forrásból is leellenőriztük), tehát a kép csalóka lehet, mert egyforma magasnak kéne lenniük (Dominick nem teljesen húzta ki magát) de a brazil jóval izmosabbnak tűnik nála.
Persze úgy lenne fair, ha Israelt is látnánk mellette, de a nigériai sosem a brutálisan izmos fizikumáról volt híres.
Mindenesetre Pereira olyan óriásinak tűnik, hogy már mém is készült a képből (via Reddit):
Alex Pereira next to Burj Khalifa from ufc
Az Adesanya vs. Pereira párharcot a UFC 281-es számozott gálán láthatjuk majd november 12-én.
A mérkőzésnek Israel az esélyese, de a pszichológiai előnyt mindenképp a brazil élvezi, hiszen már kétszer is megverte kick-boxban a UFC középsúlyú bajnokát, legutóbb ki is ütötte, ami sosem fordult elő MMA-ban Adesanya-val (nem is csoda, hiszen egyetlen veresége van csak a 23 győzelme mellett, Jan Blachowicz-tól kapott ki félnehézsúlyban).
Azért poszotolunk egy korábbi képet is a brazilról, hogy legyen fogalmad arról, hogy nézett ki korábban:
Szólj hozzá