Mindenki akarja a Kayla Harrison vs. Amanda Nunes mérkőzést
MMA

Mindenki akarja a Kayla Harrison vs. Amanda Nunes mérkőzést


A UFC 300-on fényes győzelmet aratott a promócióban debütáló Kayla Harrison, aki a másodikban szubolta Holly Holmot, a UFC női divíziójának egyik legidősebb versenyzőjét.

Amanda Nunes, minden idők egyik legjobb női bunyósa otthonról nézte a UFC 300-at, és feltett egy videót arról, hogy alig várja, hogy győzelmi beszédében Kayla kimondja a nevét – de nem tette. Ami ugye azt is jelentheti, hogy Nunes szívesen visszatérne.



A mérkőzés utáni interjújában "a női Khabib" fűt-fát kihívott, csak épp Nunest nem, aki tavaly júniusban vonult vissza.

Dana White-tól megkérdezték a UFC 300 utáni sajtótájékoztatón, hogy mit szólna ehhez a párosításhoz, és a UFC vezérigazgatója áldását adta rá.
„Láttam Amanda reakcióját, és tetszett! Amúgy is úgy gondoltam, hogy túl korán vonult vissza. Imádom, hogy így lázba hozta ennek a bunyónak a lehetősége. Imádom őt, nagyon jó kapcsolatot ápolunk, szerintem ő a GOAT. Ha Kayla meg tudja szerezni a címet, akkor nagyon jó lenne azt látni, hogy Nunes visszatér és megpróbálja visszaszerezni az övet."



Mindennek fejében, még maga Harrison is szeretné, ha összejönne a meccs. A UFC 300 után elmondta, hogy csak azért nem hívta ki Amandát – Raquel Penningtonnal ellentétben, aki ugye jelenleg a harmatsúly bajnoka –, mert úgy tudta, hogy már végleg visszavonult.
„Azt nem láttam, Cyborg mit tweetelt, de az összes riporter Amanda videóját mutogatta nekem a meccs után. Nézd, azért nem hívtam ki Nunest, mert nem ő a bajnok, és azt hittem, hogy élvezi a nyugdíjat. Nagyon szeretném elnyerni a bajnoki címet,  és ha Amanda vissza szeretne térni, akkor én tárt karokkal fogom várni."



Egy mérkőzés összejöttéhez három dolog kell. Hogy a UFC akarja, és hogy mindkét fighter akarja. Ez a helyzet a potenciális Amanda Nunes vs. Kayla Harrison mérkőzésnél fennáll.

Persze ehhez előbb címmeccset kell adni Kaylának, és azt meg kell nyernie. Ha veszít, akkor oda ennek a superfightnak a lehetősége is.

Szóval majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá