A nehézsúlyú bajnok egy ideje kacérkodik már azzal, hogy bokszra vált, legutóbbi Facebook-posztja arról szólt, hogy ökölvívó szeretne lenni, és sajnos minden jel arra utal, hogy ez a váltás meg fog történni.
Az egyik erre utaló jel, hogy Ngannou térde megsérült a UFC 270-re való felkészülés közben, tehát valószínűleg műtét vár rá, és bokszban sokkal kevésbé van szükség jó térdekre, mint MMA-ban, hiszen ott nem rúgják szét, a földön nem csavarják szét, és ott rúgni sem kell.
A másik jel, hogy Tyson Fury, a nehézsúlyú bokszvilágbajnok is kihívta, ami azt jelenti, hogy tárt karokkal fogadnák az új sportban, ahol óriási összegeket kaszálhatna. Erre szüksége is van, hiszen korábban többször panaszkodott a fizetésére.
Most kiderült, hogy az elmúlt időben nagyjából összesen 7 millió dollárt veszített már azzal, hogy nem mondott mindenre igent a UFC-nek, és mert szabadúszó szeretne lenni. Mint Francis fogalmazott,
"a szabadságot nem adják ingyen."
"A Predátor"-nak több gondja is van a UFC-s szerződéssel, nem csak a pénz. Például az is, hogy nincs egészségbiztosításuk, annak ellenére, hogy a harcosok az életüket teszik kockára minden egyes bunyóval. Mindez nem azt jelenti, hogy Francis otthagyja a UFC-t, elmondása szerint létezik olyan forgatókönyv is, hogy az ember egyszerre bokszol és bunyózik a UFC-nél.
"Vajon igényt tart-e rám még a UFC? Erre nekik kell válaszolniuk. Ha minden jól megy, akkor igen, lesz még mérkőzésem náluk. De mindent megteszek azért, hogy elérjem azt, amit akarok. Az én szabályaim szerint szeretnék élni. Ha ez volt az utolsó meccsem, hát legyen. Az sem érdekel, ha megfosztanak az övemtől. Ez csak egy öv. Nem ettől a tárgytól vagyok bajnok."
Nem úgy tűnik azonban, hogy minden kóser a UFC és Ngannou között. Ariel Helwaninak a nehézsúlyú szupersztár elmondta, hogy kaptak egy levelet a UFC-től még a UFC 270 ELŐTT, hogy be fogják perelni őket, amiért beszéltek Jake Paul menedzserével az ökölvívásról:
WOW Francis Ngannou just told @arielhelwani that he and his team got an email from the UFC as they were on their way to the Honda Center that they were going to be sued after having talks with Nakisa Bidarian who is Jake Paul's promoter about Boxing#TheMMAHour #UFC270
— Jason Hagholm (@JHagholm1) January 24, 2022
Jake Paul többször is panaszolta – és ezt világgá kürtölte a médiában –, hogy a UFC-s harcosok sokkal kevesebb pénzt kapnak, mint amennyit megérdemelnének, szóval egyáltalán nem kedvelik Dana White-ékat.
Ciryl Gane nem szeretné, ha ez a váltás már most megtörténne, a UFC 270 után ugyanis kicsit odaszúrt Francisnek, mondván, hogy egyáltalán nem csodálkozik azon, hogy a grapplingbe menekült és nem strike-olta végig vele az 5 menetet.
Gane hozzátette, hogy nagyon szeretne egy visszavágót ellene, mert nagyon fáj neki ez a vereség.
Szólj hozzá