Mikor térhet vissza a közönség a UFC-s gálákra?
MMA

Mikor térhet vissza a közönség a UFC-s gálákra?


Lenne lehetőség a közösségi távolságtartás betartásával (székek elrendezése) biztonságosan megtartani a UFC-s eseményeket anélkül, hogy kitennék az embereket a koronavírus-fertőzés veszélyének, nem kellene minden gálát a UFC Apex-ben megrendezni.

Dana White nem szeretné félig megtölteni az arénákat, ezért egyelőre inkább nézők nélkül rendezi meg a gálákat. A magyarországi lazítás közelébe sem jár még Amerika, egyrészt azért, mert ők később kezdték meg a védekezést, másrészt azért, mert van pár állam, ahol nem csökken, hanem ugrásszerűen megnőtt a fertőzések száma.

Folynak a tárgyalások azokkal az államokkal, ahol jobb a helyzet, de Dana valamiért ragaszkodik a nézők nélküli gálákhoz, ám nem indokolta meg, miért.



Pedig már jó lenne hallgatni a közönség tombolását, és a UFC-nek is jól jönne az extra bevétel, főleg úgy, hogy White korábban arról panaszkodott, mekkora pénzügyi kiesést jelent nekik a koronavírus, és a harcosok is arról panaszkodnak, hogy nem fizetik meg őket rendesen.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá