Összefújta a szél az ökölvívás és az MMA történelmének két legnagyobb ütőerőjű nehézsúlyúját. A találkozóról videó is készült, ami olyan, hogy kicsordul pár örömkönny egy igazi bunyórajongó szeméből. Az 53 éves Tyson még mindig remek formában van – ezt már ez a videó is tanúsította –, és most Francis-nek adott egy rögtönzött ingyenleckét.
Talán annak a hatására találkoztak, hogy Francis kihívta Tyson Fury-t, aki azt mondta, még idén szeretne MMA-zni (bár nem a UFC-ben).
Itt a kihívás tweet-je (melyre Fury elég visszautasítóan válaszolt, mondván, hogy előbb a bokszban számol le az ellenfeleivel):
Ezek után "A Predátor" már lehet, tudja, mit kell majd tennie Fury ellen, ha a közeljövőben materializálódik a superfight.
Pedig már eddig is rettegtek tőle a nehézsúlyúak (talán Stipe Miocic-ot leszámítva), de most megtörtént a szintlépés, egy ilyen lecke ugyanis nem aranyat, hanem GYÉMÁNTOT ér:
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Kedves olvasónk! A TOTALDAMAGE.hu Magyarország egyik legnépszerűbb küzdősport oldala.
Kizárólag az oldalunkon megjelenő reklámoknak köszönhető, hogy fenn tudjuk tartani az oldal működését, és így a nap 24 órájában a legfrissebb rendkívüli hírekkel, interjúkkal és videókkal tudunk szórakoztatni. Ha szeretnéd, hogy a TOTALDAMAGE még sokáig üzemeljen, kérjük, kapcsold ki a hirdetésblokkolót az oldalunkon!
Hatalmas szenvedéllyel és nagy szeretettel készítette a Webness Design: Medoks
Szólj hozzá